A déli járásokba is jut pénz útfelújításra

Komárom |

<p>Idén 4,5 millió eurót fordít az utak karbantartására a Nyitra megyei önkormányzat.</p>

A Nyitra megyei önkormányzat idei évre vonatkozó költségvetésében 4,5 millió eurót különítettek el a megyéhez tartozó másod- és harmadrendű utak felújítására; a konkrét útszakaszok listáját februári ülésükön fogadták el a képviselők. Jelenleg zajlik a közbeszerzés, a munkálatok már tavasszal megkezdődhetnek, és a tervek szerint október végéig tartanak.

A felújításra váró útszakaszok fele a megye déli járásaiban található – mutatott rá Farkas Iván, az MKP frakcióvezetője. A 4,5 millió euróból ezúttal 3,5 milliót osztottak szét a képviselők, és ebből több mint 550 ezer érkezik a Komáromi járásba – tájékoztatott Stubendek László, Komárom polgármestere, megyei képviselő. A burkolatfelújítás a Komáromi járásban Komárom belterületén a Gúta felé vezető út, az Ógyalla és Szentpéter, az Ógyalla és Ímely, valamint a Csicsó és Kulcsod közötti, továbbá a Lakszakállas és Kolozsnéma belterületén lévő útszakaszokat érinti. Az Érsekújvári járásban a Garamkövesd és Helemba, a Bajta és Leléd, a Kicsind és Kéménd, a Muzsla és Bátorkeszi, valamint a Barsbaracska és Barsbese közötti szakaszon lesz felújítás. A Lévai járásban érintett részek: a Nagyölved és Szőgyén, a Zalaba és Kisgyarmat közötti út, a Zselízről kivezető út, valamint Óbars határa. A Vágsellyei járásban Vágsellye és Farkasd között teszik rendbe a kritikus helyeken az útburkolatot. A Nyitrai járásban Kalász község belterületén újul meg teljes hosszában a megye kezelésében lévő út.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?