Zsákutcába jutott A Dal

<p>Egyértelmű volt, hogy A Dal most nem úgy alakul, ahogy az elmúlt években.&nbsp;</p>

Eddig joggal tarthattuk korunk legfontosabb magyar zenei tévéműsorának: olyan formátum került képernyőre, amelyben nem „színpadra termett őstehetségek“, agyonsztárolt percemberek énekelik mások slágereit, hanem vadonatúj szerzemények mutatkoznak be, amelyek felfrissítik a zenei kínálatot. Gondoljunk csak a Honeybeast A legnagyobb hős vagy Bogi We All című felvételére, de az eddigi győztes dalokat is kiemelhetjük. Lehet, korai még, de megkockáztatom, örökzöld slágerek lettek, a mai napig gyakran hallhatók a rádióban. Az idei mezőnyben nem akadt ilyen szerzemény. Az elmúlt években a tévéműsorba bejutottak decemberi bejelentése után legalább egy tucatnyi számot kezdett el játszani a rádió. A Dalnak köszönhetően az éves kicsúcsosodás, a karácsonyi zenepiac után sem durrant ki a lufi, gyorsan felfrissült a kínálat. Ezúttal azonban a Soulwave együttes Kalandorát leszámítva a többi felvételt nem vagy csak ritkán lehet hallani. (Sőt, az elsősorban tinédzserkedvenc Kalandor még december előtt rádiós sláger lett, nem meglepő hát, hogy a közönségnek köszönhetően a döntőig menetelt.) Ilyen szempontból tehát jóval gyengébb volt a mostani felhozatal. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy más volt. Mintha a zenészek nem a magyar közönség igényeit tartották volna szem előtt, hanem azt, hogy kijussanak az Eurovíziós Dalfesztiválra, ahol ugye jelentős részben a zenei piacon életképtelen zeneszámok versenyeznek. Pápai Joci győztes, Origo című felvétele jól példázza a leírtakat: nincs meg benne az a plusz, amitől sláger lehetne. A Dal elvesztette azt, amiért fontos és szerethető volt, s a mesterségesen életben tartott, súlytalan, agyonszidott Eurovíziós Dalfesztivállal vett fel hasonlóságot, ami nagy hiba. Hiszen pont azért kedveltük, mert attól függetlenül volt működőképes. Ez az út zsákutca, jövőre vissza kell térni a régi kerékvágásba. Ha máshogy nem megy, rá kell venni a jelentkezésre olyanokat, akik maguktól nem neveznének, és jelenlétük garancia arra, hogy a tévéműsor nemcsak dalokat, hanem slágereket is ad. Különben oda süllyed, mint az összeurópai megmérettetés, s a benne szereplő dalok a műsor után gyorsan el is felejtődnek. Az pedig mire jó?
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?