Sportcsarnok épülhet Galántán

Galánta |

<p>Soron kívül tárgyal ma Galánta képviselő-testülete a&nbsp;sportcsarnok&nbsp;megépítéséről.&nbsp;</p>

A Szlovák Jégkorongszövetség 156 olyan települést szólított meg, ahol a lakosok száma meghaladja az ötezret. A szövetség sportcsarnokot építene az érintett városokban. „Az együttműködés célja, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, ahol a fiatalok és a gyerekek hasznosan, mozgással tölthetik a szabadidejüket. A sportcsarnokban télen korcsolyázni és a jégkorongozni lehetne, az év többi részében pedig kosárlabdázni, röplabdázni és teniszezni – áll a Szlovák Jégkorongszövetség felhívásában, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni. A sportpályákon kívül workout pályát, játszóteret, kerékpárparkot és mászófalat is terveznek a komplexumba. Az épületet salakos futópálya venné körül. Galántán két terület jöhet szóba a sportcsarnok megépítésére, a Galandia termálcentrum melletti terület, vagy a Štefánik utcai alapiskola udvara. Az önkormányzatoknak egyebek mellett ki kell építeniük az infrastruktúrát, a hálózati csatlakozásokat, valamint a parkolót. Azt, hogy a városnak pontosan mennyi pénzébe kerülne a projekt, egyelőre nem közölték. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?