Végre döntés születhet a Družba átépítéséről

Léva |

<p>Az egykori kultúrház visszakerült a város tulajdonába.</p>

Idei első ülésen dönt a testület arról, hogy a pályázatra benyújtott tervek közül melyik alapján újítják fel az évek óta a főtéren éktelenkedő Družba kultúrházat.

A felújított főtér egyik ékessége lesz a városháza, melynek homlokzatát, illetve az impozáns történelmi épület erkélyét az eredeti tervek alapján rekonstruálják. A tér egyetlen szégyenfoltja a Družba épülete maradt, amelyet évek óta nem sikerült helyrehozni. Hosszas pereskedés és huzavona után a város vezetése felbontotta a szerződést azzal a beruházóval, amelyik kongresszusi központot és kávéházat, illetve parkolót tervezett a főtérre, de pénzhiányra hivatkozva el sem kezdte a munkálatokat. Miután az ingatlan nagy nehezen visszakerült a város tulajdonába, versenypályázatot írt ki az önkormányzat a kultúrház felújítására. A legjobb három pályamunkát a lakosok is véleményezhették az önkormányzat honlapján. Az egyik tervező a kultúrház felújítását javasolta, a másik két tervben a Družba részleges, vagy teljes lebontását és egy új kultúrközpont építését tartotta kivitelezhető megoldásnak. Színháztermet, éttermet, kávézót és filmvetítésre is alkalmas szabadtéri színpadot terveznek a főtéri komplexumban. A tervekről tárgyalt a kultúrház megmentésére létrehozott bizottság és az önkormányzat egy-egy szakbizottsága, ám a tavalyi önkormányzati ülésen egyik variáns mellett sem döntöttek. A mostani ülésre beterjesztett anyagból kiderül, hogy a legtöbb szakbizottság a meglévő épület teljes átalakítását szorgalmazza. Az egyik tervjavaslatban négyszáz férőhelyes színházterem, kétszáz férőhelyes bálterem van, továbbá kávézó, ételkiadó, valamint az épület előtt szabadtéri színpad, amely megfelelő módon kiegészítené a felújított főteret, ahol vásárokat tartanak. A másik tervjavaslat szerint, amelyben a szakemberek az egykori székház részleges lebontását és nagyobb mértékű átépítését javasolják, hétszáz férőhelyes nagy, illetve egy kisebb színházterem kialakítását javasolják, továbbá egy kétszáz férőhelyes többfunkciós, konferenciák és bálok rendezésére alkalmas termet.

Nagy hangsúlyt fektetnek a tervezők arra, hogy az egykori kultúrház és környéke a családok kedvelt találkozóhelyévé váljon. A centrum bővítése, csaknem teljes átépítése lehetővé tenné, hogy itt kapjon helyet a könyvtár és a lévai televízió stúdiója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?