Regionális kincsek tankönyve

<p>A Szenci Városi Múzeum épületében mutatták be ünnepélyesen a háromkötetesre tervezett, A síkságtól a hegytetőig helytörténeti tankönyvsorozat második részét, Történelem I. címmel.</p>

Szenc Pozsony megye egyetlen városa, melyben példaértékűen nekifogtak tananyagként feldolgozni a régió természeti, kulturális örökségét és kincseit. Az első kötet 2015-ben jelent meg Fedor Peter professzor, a Komenský Egyetem Természettudományi Karának oktatója szerkesztésében, és a régió ökológiájával, természeti kincseivel, állat- és növényvilágának bemutatásával foglalkozott.

Az új kötet a régió történelmét, hagyományait, néprajzi szokásait, híres személyiségeit, emlékhelyeit mutatja be az őskortól a felvilágosodás koráig. A kötet szerkesztője Strešňák Gábor, a városi múzeum vezetője, aki összefogta a történészekből, néprajzkutatókból, pedagógusokból, levéltárosokból és régészekből álló szerzői gárdát, amire nagy szükség is volt, hiszen mindenki a saját korszakát, kutatásait és érdeklődési körét tartotta fontosnak, érdekesnek, a rengeteg információt azonban a gyerekek számára érthető és érdekes formában kellett feldolgozni. A munka érdekessége volt az is, hogy magyar és szlovák szerzői gárda írta a könyvet, többször egyeztetni kellett a kifejezéseket, hogy ne okozzanak se gondot, se sértődést, se történelmietlenítést a kötetben, hiszen a magyar változat a magyar iskolákba, és tartalmilag ugyanaz a szlovák nyelvű változat a szlovák iskolákba kerül.

Iskolánk, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola már az elmúlt évben próbaoktatáson tanította a regionális nevelés tantárgyat a hatodik évfolyamban, ezzel előre is tesztelve a kötetbe kerülő anyagot. A tesztelés során kiderült, hogy a hatodik évfolyam nem megfelelő a regionális nevelés tananyagának oktatására, mert az évfolyam háttértudása történelemből nem elegendő, folyamatosan meg kellett magyarázni a történéseket, eseményeket, fogalmakat, mert a tanulók a tananyagban még nem tartanak a regionális nevelés oktatásához kívánt szinten. Ezért jövőre a most megjelent tankönyvet a hetedik évfolyamban vezetjük be. Természetesen csak akkor, ha nem nyirbálják tovább a felhasználható órák számát...

A tankönyvet Dr. Radoslav Ragač, az SZK Kulturális Minisztériuma Kulturális örökség osztályának igazgatója méltatta, Pavol Frešo és Németh Gabriella Pozsony megye, valamint Karol Kvál polgármester Szenc város nevében köszönte meg a szerzők munkáját.

A magyar változat az iskolaügyi minisztérium A nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók regionális és multikulturális nevelése pályázatán elnyert támogatás segítségével került ki a nyomdából. Mivel annyi sok érdekességet tartalmaz Szenc és környékének hagyományaiból, történelméből, a felnőttek – akik szeretnék jobban megismerni régiójukat – is megvásárolhatják a Szenci Városi Múzeumban.

Matus Mónika

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?