Pálinkaverseny Nagytárkányban

Nagytárkány |

<p>Tavaly a &bdquo;legrosszabb&rdquo; pálinka is bronzérmet kapott.</p>

A Tisza-parti községben idén is megrendezik a Nagytárkányi Kisüstipálinka-versenyt, a megmérettetésnek a falu 2017-ben tizenkettedik alkalommal ad otthont.

Kopasz József polgármester elmondta, az esemény lebonyolítási rendjén nem változtatnak, ám a rendezvény három év után újra télen, február 18-án lesz. Az utóbbi időben a versenyt tavasszal tartották – tavaly húsvét után –, ám a tapasztalatok azt mutatják, jobb, ha visszatérnek az eredeti időponthoz. Nagytárkányban az első kisüstipálinka-versenyt 2005-ben rendezték. A megmérettetés sok érdeklődőt vonzott, termelők az ország különböző pontjairól – sőt külföldről is – jelentkeztek. 2010-ben a versenyen új nevezési rekord született, akkor a zsűri 47 termelő 103 főzetét minősítette. A nemzetközi szakemberekből álló zsűri minden évben négy kategóriában – szilva, alma, borpárlat és egyéb – minősíti az italokat. Az italok arany-, ezüst- és bronzfokozatú besorolást kapnak, kategóriánkénti valamint abszolút győztest is hirdetnek.

A községben most is arra számítanak, hogy a versenyre a környező országokból is érkeznek nevezések. Nevezni – egy liter pálinka leadásával – a verseny reggeléig lehet, nevezéseket postán is elfogadnak. A versenyre látogatók is szavazhatnak a pálinkákra, így nemcsak abszolút győztest hirdetnek, hanem közönségdíjat is adnak. A verseny színvonalát jól mutatja, hogy tavaly mind a hetven ital kapott besorolást, a „legrosszabb” pálinka is bronzérmes volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?