Mától fizetni kell a gépkocsi átíratásáért

<p>Változik a gépjárművek regisztrációs díja. Sok esetben az illeték csökken, de gyakrabban fogjuk kifizetni &ndash; nemcsak vásárlásnál, hanem minden átíratásnál.&nbsp;</p>

A változásokat tavaly ősszel fogadta el a parlament Peter Kažimír pénzügyminiszter javaslatára. A mától érvényes új rendszer szerint a regisztrációs díjat már nemcsak az autó teljesítménye alapján fogják kiszámítani, hanem figyelembe veszik a korát, illetve azt, hogy mennyire környezetbarát, tehát hogy rendelkezik-e áram- vagy más alternatív meghajtással.  33 euró maradA pénzügyminisztérium lapunk kérdésére elárulta, a változás egyetlen célja az volt, hogy igazságos legyen a regisztrációs díj kiszámítása. „A gépjármű-tulajdonosoknak nincs miért aggódniuk, ugyanis a regisztrációk 70 százalékánál nem történik semmilyen változás, 16 százalékban az illeték csökken. 80 kW teljesítményig ráadásul, függetlenül attól, hogy új, használt vagy külföldről behozott gépkocsiról van szó, az illeték 33 euró marad. Az autó eladásánál szintén sok esetben csökken majd az illeték” – állítja a pénzügyminisztérium. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint csak és kizárólag az illeték kiszámításának módszere változik, a gépjárművek regisztrációja viszont nem.  Új autók Aki Volvo V40, Opel Astra vagy Škoda Octavia 1,4 TSI modellt akar venni, az mától kevesebbet fog fizetni. Olyan gépkocsikról van szó, melyek teljesítménye magasabb 80 kW-nál. Jelenleg a 80–176 kW teljesítményű autókért a tulajdonosok 167től 1397 euróig terjedő illetéket fizetnek. Februártól ez az összeg 90–1250 euróra csökken. Lényegesen többet azok fizetnek, akik 176 kW-nál nagyobb teljesítményű autót vesznek. Nemcsak a luxuskategóriába tartozó szupersport Ferrari vagy Lamborghini regisztrációjáért kell többet fizetni, hanem például a Subaru WRX STI vagy a Škoda Superb 2,0 TSI bejegyzéséért vagy átíratásáért is. Eddig minimum 2047, maximum 2997 euró volt az illeték, újonnan már 2300–3900 euró lesz. A legolcsóbb Ford Focus ilyen erőforrással több mint 38 ezer euróba kerül. Kevesebbet kell majd fizetni a gázüzemű és a hibrid meghajtású gépkocsikért is, az illeték a rendes díjszabás fele lesz. A teljesen elektromos meghajtású autóknál a díj alsó határa számít, vagyis regisztrálásukért csak 33 eurót kell fizetni.  Használt autókért is fizetni kellA regisztrációs illetéket mától az országban egyszer már bejelentett gépjárművek után is fizetni kell, az összeget az autó kora, tehát a gyártási éve fogja befolyásolni. Egy alapszabály lesz érvényes, mely szerint minél öregebb egy autó, annál alacsonyabb lesz a regisztrációs díj. Egy használt, ám egy évnél nem öregebb autóért a teljes értékű regisztrációs díjat fogják kiszámolni a rendőrségen, egy tízéves autó regisztrációs díja viszont pár euróra csökkenhet. Például egy 16 éves, 86 kW teljesítményű gépkocsi esetében ez a díj 5,40 euró lesz. A súlyosan egészségkárosodott személyeknek, úgy mint eddig, februártól sem kell illetéket fizetniük az autó regisztrációjáért. Több szakértő pont azért bírálta az új rendszert, mivel az az öregebb, sok esetben rossz műszaki állapotban levő autókat részesíti előnyben ahelyett, hogy az embereket arra motiválná, inkább új autókat vegyenek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?