120 rendelővel bont szerződést a VšZP

120 rendelővel bont szerződést a VšZP
Pozsony |

<p>Spórolnia kell az Általános Egészségbiztosítónak, habár a tavalyi hiánya alacsonyabb lett a várt, mintegy 250 millió eurónál, de így is 200-210 millió körül várható.&nbsp;</p>

A tavaly kidolgozott konszolidációs tervének megfelelően a kiadásokat próbálja csökkenteni, ezúttal a rendelőkkel kötött szerződéseket vizsgálta felül. A legtöbb, mintegy 100 rendelő azért veszti el a szerződését, mert az ott praktizáló orvos egyben kórházban is dolgozik. „Az orvos azonban továbbra is szerződéses marad, kezelheti a betegeket, csak egy másik rendelőben” – magyarázta Miroslav Kočan, a biztosító vezérigazgatója. Az intézkedés elsősorban a nőgyógyászati, urológiai és belgyógyászati rendelőket érinti. A biztosító tájékoztatása szerint mintegy 8 ezer ügyfelük jár ezekbe a rendelőkbe, ők maradhatnak az orvosuknál, csak egy másik rendelőbe kell járniuk, az érintett orvosok ugyanis legalább még egy másik rendelőben is dolgoznak. „Az érintett pácienseket írásban tájékoztatjuk” – jelentette ki Beáta Havelková, a biztosító ellenőrzési osztályának vezetője.

További mintegy 20 rendelővel a rossz hatékonyság miatt bontanak szerződést, ezek felszerelése nem felelte meg az előírásoknak. A felmondási idő két hónapos, így a pácienseknek még van idejük eldönteni, hogy melyik orvoshoz, melyik rendelőbe akarnak tartozni a továbbiakban. A legtöbb rendelőnek április 1-től, illetve május 1-től szűnik meg a szerződése. (lpj, aktualne.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?