Pontlevonásos dráma után francia triplázás

Ostrava |

<p>Zsinórban harmadszor nyert Európa-bajnokságot a Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron jégtánckettős.&nbsp;</p>

A francia pár a rövidprogram után minimális lemaradással a harmadik helyen állt, ám a kűrben meggyőző fölénnyel diadalmaskodott. 2015 óta Papadakis és Cizeron uralja a jégtánc világát. Egy évvel korábban, Budapesten újoncként még tizenötödikek voltak, de azóta – fittyet hányva a sportág minden sablonjára, mely szerint lépésről lépésre haladva, hosszú évek után érhet fel az ember a csúcsra – verhetetlenek. Lírai kűrjeik láttán elérzékenyülnek a nézők, bírálóik azonban felróják nekik, hogy az utóbbi három évben nagyon hasonló stílusú kűröket mutattak be. A verseny utáni sajtótájékoztatón meg is kérdezték tőlük, tényleg az ilyen zenét tartják-e megfelelőnek a jégtánchoz. „Ez nem modern tánc, nem is kortárs balett” – hangzottak a kérdésfeltevő ellenvetései. A franciák idei kűrjükhöz egy finn együttes, valamint egy kubai és egy izlandi zenész dallamait használták fel. „Ebben a zenében is van ütem, bár nem egyszerű megszámolni, de ott van. Ha nem lenne, nem is korcsolyázhatnánk rá” – válaszolt a felvetésre Gabriella Papadakis. Partnere hozzátette: „Szeretnénk megmutatni, hogy lehet más a jégtánc. Szerintünk ebben a sportban nincsenek korlátok.”Papadakisék kűrjét a bírók is nagyon jól fogadták, így a francia kettős megszerezhette harmadik Eb-címét, 3,03 ponttal megelőzve a második helyezett Anna Capellinit és Luca Lanottét.Az olasz párnak nem volt könnyű útja az ezüstéremig. A rövidtáncot megnyerték, át is vették az ezért járó kis aranyérmet, ám csaknem hét órával a verseny után kiderült, hogy a technikai panel újranézte a programjukat, és az utolsó mozdulatsorukat extra emelésnek minősítette, amiért pontlevonás jár. Az egy pont levonása után az olaszok lecsúsztak a második helyre, az élre az orosz Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev kettős került. „Mindenben együttműködtünk a technikai panellel. Nyilván hatással volt ránk az egész, és elég furcsa volt a másnapi procedúra, amikor újra kellett sorsolnunk a rajtszámot, és ki kellett cserélnünk a kis érmeket. De úgy álltunk hozzá, hogy ez a sport tisztasága érdekében történt, és azt mondtuk magunkban, nem hagyjuk, hogy ez legyen az alibink egy esetleges gyengébb szereplésre. Elhatároztuk, hogy innen is felállunk” – magyarázta Anna Capellini. A közönség imádta a Charlie Chaplin kűrjüket, s az olasz kettős végül egy hajszállal, nyolc század ponttal megszerezte az ezüstöt az oroszok előtt.Az utólagos eredményváltoztatás Bobrováék számára is furcsa volt. „Ilyen még soha nem történt velünk a karrierünk során, nem is hallottunk ilyenről. Mi is azon igyekeztünk, hogy ez ne zökkentsen ki bennünket” – mondta Dimitrij Szolovjev. „Az újrasorsolással még elégedettek is voltunk, mert utolsónak futottunk volna, így pedig a csoport közepén kerültünk sorra” – tette hozzá Bobrova. A szlovák színekben versenyző Lucie Myslivečková és Lukáš Csölley a 16. helyen végzett, a rövidprogramhoz képest egy helyet előreléptek. „A rövidben csak 2-es szintű volt az egyik emelésünk, amit most megváltoztattunk, és megkaptuk rá a legmagasabb, négyes szintet” – kommentálta a kűrt Lukáš Csölley. Partnere hozzátette, nem számít, hogy már mindketten tapasztalt versenyzők, és korábbi partnereikkel több Eb-n is jártak. „Így együtt ez az első világversenyünk, a bírók a múltunkat nem veszik figyelembe, új párként kell elnyernünk a szimpátiájukat” – magyarázta a cseh Myslivečková. A kettős a szezon első felében éppen ezért versenyről versenyre járt, most azonban a helsinki vb-ig már semmilyen megmérettetésen nem indulnak. A céljuk az olimpiai kvalifikáció kiharcolása – ha Helsinkiben nem sikerülne, akkor ősszel, Obersdorfban a pótkvalifikáción is lesz még egy lehetőségük. (bt)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?