Politikai feszültségeket hoz a kakas éve

Peking |

<div>Tudományos újdonságok, de politikai feszültségek is várhatók a kakas évében, legalábbis a hagyományos kínai holdnaptár szerint, amely az új év kezdetét mára, január 28-ára teszi.&nbsp;</div>

A tizenkettes ciklusokra oszló asztrológiai naptár minden évét egy-egy állat jelképezi, a kakas ebben az évben ráadásul a tűzzel is párosul (Tűzkakas). Ilyen kombináció csak minden 60. évben fordul elő.A Tűzkakas évében „figyelemre méltó tudományos fejleményekre” lehet számítani – jelentette ki Raymond Lo hongkongi fengsujmester. A legutóbbi Tűzkakas-évben, 1957-ben bocsátották fel az oroszok a Szputnyik-1-et és a Szputnyik 2-t, megnyitva az űrversengés korszakát. Hatvan évvel korábban, 1897-ben találták fel az aszpirint – emlékeztetnek Kínában. A Tűzkakas általában az optimizmus, az innováció és a haladás jelképe – mondta Raymond Lo, de sok jós a politikai feszültségek évét is várja a kakas évétől. A tűz és a kakas összekötése feszült hangulatot teremthet, amely az államférfiakat „szélsőséges cselekedetekre” késztetheti.  Ennél a jóslatnál a kínaiak egyvalakire gondolnak. Az észak-kínai Tajjüan városában az egyik bevásárlóközpont egy hét méter magas kakasszobrot készíttetett, amely aranyozott tarajával és haragosan összevont szemöldökével Donald Trump szakasztott mása. A Trumpra hasonlító kakas felfújható változata megvásárolható online is. Az, hogy az új amerikai elnök nem a kakas, hanem a kutya évében (1946) született, nem számít.A kakas évében gyakran kerül sor természeti katasztrófákra, nagy tüzekre, robbanásokra, nukleáris jellegű incidensekre, fertőzésekre.Ám a gazdaság számára sokat ígérően alakulhat az új év a kínai asztrológia szerint. A tűz erőt adhat a piacoknak és a konjunktúrának – legalábbis őszig, amikor is a tűz ereje gyengül.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263904","attributes":{"alt":"Számos ázsiai országban ünnepelték az új évet, Kínában sok helyen tilos volt petárdázni a szmog miatt","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"Számos ázsiai országban ünnepelték az új évet, Kínában sok helyen tilos volt petárdázni a szmog miatt","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A horoszkópok is ezt a kettősséget mutatják. A kakas évében születettek aktívak, beszédesek, embertársaik kedvelik őket. A kakasok lojálisak is, őszinte barátságokat kötnek. A negatív oldalon könyvelik el, hogy a kakasok lehetnek fennhéjázók és arrogánsak is. A kakas nem szereti a kritikát, és nem tér ki a konfliktusok elől.  A kínaiak szerint idén különösen elővigyázatosaknak kell lenniük a kakas évében születetteknek. A kakas évében sokan viselnek valami pirosat a testükön, hogy távol tartsák a bajt. A pályaválasztásnál előnyben részesülnek az olyan foglalkozások, mint a sebész, katona, tűzoltó, testőr, dizájner, eladó.  A híres „kakasok” közé tartozik Paris Hilton, Cate Blanchett, Kate Middleton, Jennifer Lopez, Beyoncé, Britney Spears, Eric Clapton és Roger Federer.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?