Másfél milliárd forintból épül fociakadémia Rimaszombatban

rimaszombat stadion
Rimaszombat |

Az NB I-es Diósgyőr labdarúgóklub nagyszabású fejlesztési tervei között szerepel egy felvidéki akadémia létrehozása is, most kiderült, hogy ennek helyszíne Rimaszombat lesz. A projektre a magyar kormány 1,5 milliárd forintot (4,8 millió eurót) különített el.

A DVTK sportfejlesztési terve egy tavaly júliusi kormányhatározat értelmében csaknem 10 milliárd forint (32,3 millió euró) állami támogatásban részesül. A terv keretén belül Diósgyőrben megépül egy multifunkciós sportcsarnok, felújítják az egri és a salgótarjáni infrastruktúrát, valamint létrejön egy határon túli labdarúgó-akadémia is. Ennek helyszínét sokáig titkolták, csak múlt héten derült ki, hogy Rimaszombatban tervezik létrehozni az intézményt.

Közös klub

Miroslav Bitala, a rimaszombati városi labdarúgóklub ügyvezetője lapunknak elmondta, már többször tárgyaltak a diósgyőriekkel a lehetséges együttműködésről. „Már nagyjából fél éve zajlanak az egyeztetések, városunk polgármestere is találkozott a diósgyőriekkel. Az egész környék futballjának jót tehetne az akadémia, hiszen a legközelebbi hasonló intézmény Podbrezován van, Nagykürtöstől Kassáig nincs futballakadémia. Egyelőre előzetes megállapodást kötöttünk a diósgyőriekkel, ennek értelmében közös klubot hoznánk létre, amelybe bizonyos pénzforrásokat a DVTK, másokat pedig, ahogy eddig is, Rimaszombat városa biztosítana” – magyarázta Bitala.

Az ügyvezető hozzátette, a közel 5 millió eurós támogatás nagyjából 90%-át az infrastruktúra kialakítására fordítanák, de az akadémiával kapcsolatos néhány egyéb, technikai kiadást is ebből fedeznének. Azokat az alkalmazottakat, akik eddig is a klubban dolgoztak, továbbra is a városi költségvetésből fizetnék, a támogatásból csak az újonnan kialakuló pozíciókat betöltő személyek bérét lehetne fedezni.

Megújulhat a stadion

Az infrastrukturális fejlesztések keretében felújítanák és modernizálnák a rimaszombati stadion főpályáját és a körülötte lévő edzőpályákat is, valamint két új edzőpályát is kialakítanának (a főtribün mögötti füves pályát bővítenék, illetve az uszoda és a városkert közötti területen is létrejöhetne egy pálya), és egy fedett csarnok is épülne.

A megállapodásra azonban még a városi képviselő-testületnek is rá kell bólintania. „A polgármester létrehozott egy bizottságot, amelynek az a feladata, hogy vizsgálja meg ezt az egész kérdést – mondta lapunknak Bitala, aki maga is képviselő, s ennek a bizottságnak is a tagja. – Bízom benne, hogy a januári vagy a februári testületi ülésen a képviselők dönthetnek a projektről. Az előzetes visszajelzések alapján pozitívan állnak hozzá.”

Fókuszban a fiatalok

Az akadémia az 5–19 éves korosztályra koncentrál. A rimaszombati klub diákcsapatai az I. ligában szerepelnek, a többi ifjúsági együttes alacsonyabb osztályban játszik. A felnőttcsapat tavaly esett ki a III. ligába (azt megelőzően húsz éven át legalább a II. ligában szerepelt, négy szezon erejéig pedig élvonalbeli volt), ahol a tabella harmadik helyén telelt, és versenyben van a feljutásért.

„Az akadémia célja a fiatal játékosok kinevelése, a felnőttcsapat ugyanúgy fog működni, ahogy eddig, a város biztosítja a költségvetését. Bízunk benne, hogy idővel az ifik feljutnak a legfelsőbb osztályba, és a felnőttek is kiharcolják a feljutást, legalább a második, de akár az első ligát is szeretnénk megcélozni” – tette hozzá Bitala, aki abban bízik, az erős utánpótlásból a felnőttek is profitálni fognak.

Régi ismerősök

A rimaszombati és a diósgyőri futballklub között régóta jó a kapcsolat. A két csapat rendszeresen találkozik felkészülési mérkőzéseken, és több rimaszombati futballista is játszott Diósgyőrben, elég csak a tragikusan elhunyt Július Nôtát megemlíteni. A rimaszombati klub jelenlegi utánpótlás-nevelésért felelős igazgatója, Rubint Richard is futballozott a miskolciaknál.

Milliárdok a határon túlra

A Menedzsmentfórum című lap összesítette, hogy az elmúlt két évben a magyar kormány összesen 19,73 milliárd forintot (63,9 millió eurót) fordított a határon túli futballra. Rimaszombat a kilencedik település, amely támogatásban részesül, Munkács, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Eszék, Lendva, Topolya, Dunaszerdahely és Komárom után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?