Tudta, hogy az Alzheimer-kór ellen is jó a szauna?

Helsinki |

<p><span id="ctl05_lbLead">A rendszeres szaunázás segíthet csökkenteni az időskori elbutulás és az Alzheimer-kór kialakulásának, valamint a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát - sugallják egy finn tanulmány eredményei.</span></p>

A Kelet-Finnországi Egyetem kutatói több mint 2300 középkorú finn férfi egészségét követték nyomon csaknem 20 éven át.

Eredmények szerint a hetente négy-hét alkalommal szaunázó férfiaknál 66 százalékkal kisebb valószínűséggel diagnosztizáltak demenciát és 65 százalékkal kisebb valószínűséggel Alzheimer-kórt az érintett időszakban, mint azoknál a társaiknál, akik hetente mindössze egyszer szaunáztak.

"Egyéb életmódbeli tényezőket, úgy mint a fizikai aktivitást és a társadalmi-gazdasági hátteret is számításba vettük. A szaunázásnak azonban mindezektől független szerepe van a kapott eredményekben" - mondta Jari Laukkanen, az intézmény munkatársa.

Az Age and Ageing című folyóiratban közölt tanulmány szerint a hetente hétszer szaunázó férfiak kisebb valószínűséggel haltak meg szívproblémák miatt a vizsgált időszakban, mint azok a társaik, akik hetente egyszer szaunáztak.

"A szaunában növekszik a pulzusszám és elkezdünk izzadni. Olyan ez egy picit, mint a testmozgás" - magyarázta Laukkonen. Mint hozzátette: "szaunázás után az embernek alacsonyabb lehet a vérnyomása. A vérnyomás pedig fontos kockázati tényezője a szív- és érrendszeri, valamint a memóriával összefüggő betegségeknek. Ez lehet az egyik lehetséges magyarázat az eredményeinkre".

A szakember ugyanakkor elismerte, hogy további - különböző korcsoportok, nemzetiségek és nők bevonásával készülő - tanulmányokra van szükség az eredmények megerősítéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?