Továbbra is trükköznek a nemzeti jelentőségű intézmények listájával

<p>Várhatóan csupán egyetlen új szervezet, a református egyházhoz köthető Kulturális és Közművelődési Központ kerül fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára, melyen 2017-ben valószínűleg már 18 szlovákiai magyar szervezet kap helyet.</p>

A szlovákiai nemzeti jelentőségű intézményekre idén is a Magyar Közösség Pártja mint a Magyar Állandó Értekezlet szlovákiai tagszervezete tett javaslatot a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárságnak – illetve a határon túli támogatásokkal foglalkozó Bethlen Gábor Alapnak (BGA). A nyilvánosság számára továbbra sem tisztázott azonban, hogy tulajdonképpen ki és milyen módon kerülhet a kiemelt intézmények közé mint alanyi jogon támogatott szervezet, melynek nem kell pályázatot beadnia a magyarországi állami támogatásokért a Bethlen Gábor Alaphoz. A nemzeti jelentőségű intézmények közé olyan szervezetek tartoznak, mint például a Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Kortárs Magyar Galéria Alapítvány. Több ilyen intézmény ugyanakkor egyértelműen az MKP-hoz köthető, például a Pro Civis PT, a Gazda PT vagy a Szövetség a Közös Célokért, mely 65 millió forintot kapott a felvidék.ma portál működtetésére.

A támogatások ügyét idén is az MKP Országos Elnöksége vitatta meg az Oktatási és Kulturális Tanács javaslata alapján, és a párt szerint „szakmai és hasznosulási elvek alapján” tették meg javaslataikat. Bár korábban Menyhárt József, a párt új elnöke úgy nyilatkozott, egy párt csak megerősíthet egy ilyen döntést, a jelölés menete most sem változott. A Kiss Beáta MKP-alelnök vezette Oktatási és Kulturális Tanácsban információink szerint ugyan felmerült, hogy további szervezetekkel, például az Ifjú Szivekkel is bővülhetne a kiemelt szervezetek listája, ám végül a párt Országos Elnöksége úgy döntött, változatlanul hagyja a tavalyi jelöltlistáját. A nemzeti jelentőségű intézmények listája ugyanakkor tavalyhoz képest egy szervezettel bővülhet. Bár az MKP tavaly is javasolta a Kulturális és Közművelődési Központot – melyről egyébként nem sok információt találhatunk az interneten –, ám őket végül tudomásunk szerint a BGA „visszadobta”, mivel a szervezet még nem működött elég hosszú ideje. Idén azonban minden bizonnyal eleget tesznek a feltételnek, és felkerülhetnek a listára – ugyanis a szlovákiai református egyház szervezete, melyen keresztül az állam tulajdonképpen magát az egyházat támogatja. Döntés egyelőre még nem született a kiemelt intézményekről, a BGA és a Nemzetpolitikai Államtitkárság még csak most kezdett foglalkozni a dologgal. Az sem egyértelmű, tulajdonképpen milyen hatása van az MKP-nak arra, mely szervezetek kerülnek fel a listára. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár ugyanis a Pátria rádiónak a napokban azt nyilatkozta, ugyan kikérik az MKP véleményét, ám nem a javaslatait fogadják el, szakmai alapon bővítik a listát. „Az külön jó, ha az MKP véleményével egyezik a mi véleményünk” – mondta Potápi. Javaslataik súlyát firtató kérdésünkre az MKP annyit válaszolt, a párt a magyar kormány stratégiai partnere, a nemzetpolitika és a kétoldalú kapcsolatok terén is rendszeres a kapcsolattartás köztük. Az MKP egyébként azt mondja, semmiféle hatása sincs a döntési folyamatra, minden a magyar fél kezében van – a jelölés mellé tehát nem a párt, hanem maga a BGA írja a konkrét összegeket.

Az Ifjú Szivek Táncszínház tehát továbbra sem lesz kiemelt intézmény, mindazonáltal úgy tűnik, számíthat magyarországi pénzekre. Potápi Árpád a Pátriának azt mondta, azon lesz, hogy „kapjon az Ifjú Szivek támogatást, mert akkor nem kell további másfél évig csak róluk beszélni”. Az MKP kérdésünkre azt írta: ha az Ifjú Szivek esetleges pályázatával kapcsolatban kikérik a véleményüket, teljes támogatásukról biztosítják a táncszínházat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?