Kémjátszmák

konzulatus

A Foreign Policy gyönyörű elemzést közölt a San Francisco-i orosz konzulátus bezárásáról.

Talán emlékszik rá az olvasó, hogy pont egy éve, Trump beiktatása előtt Barack Obama még az USA elnökeként hozott egy kemény döntést. A 2016-os novemberi választás után végre a nyilvánosság elé állt azzal, hogy mekkora mértékben igyekezett Oroszország befolyásolni az eredményeket, és 35 diplomatát kiutasított az USA-ból. Ekkoriban folyt a telefonálás Trump emberei és a washingtoni orosz nagykövet közt, ami miatt később nyomozás indult. Azonban ez sem akadályozta meg, hogy Putyin orosz elnök válaszul drasztikus létszámcsökkentést hajtson végre már Trump hivatalba lépése után. Ő azt határozta meg, hogy összesen hány munkavállalója lehet az amerikai nagykövetségeknek Oroszországban, közel 755 fővel csökkentve a létszámot.
Ez az epizód nem múlt el nyom nélkül. Merthogy a Trump adminisztráció nem fordította vissza – minden baljós várakozás ellenére – az idő kerekét. Sőt, a putyini reakcióra további válaszlépéseket tett. Ekkor született meg Rex Tillerson külügyminisztersége alatt az a döntés, hogy a San Franciscóban lévő orosz konzulátus épületét és két kisebb ingatlant New York-ban és Washingtonban be kell zárniuk az oroszoknak. Ebből messze a legfájóbb Moszkva számára a nyugati parti hidegháborús kémtanya elvesztése volt.

A Foreign Policy riportja feltárta ennek a különleges San Francisco-i épületnek a múltját. A már korábban is híres-hírhedt kémtanya viszonylag magasan fekszik, a város egyik drága részén, jó kilátással – ez esetben inkább: rálátással. Tökéletes pozíció a signal intelligence-re, vagyis arra, hogy a legkülönbözőbb lehallgató berendezéseket szerelhessék fel az épület tetejére. A házról készült fotókon ezek jól kivehetőek voltak, és a leszerelésük is elég látványosra sikeredett Trumpék döntése után.

San Francisco az USA nyugati partjának egyik központja, a Szilikon-völgy házigazdája, és mindig is fontos helyszín volt az orosz – és persze más – kémek számára. Nem is kérdés, hogy Moszkva előbb-utóbb újra tudja szervezni a központot, a kémelhárításért felelős FBI pedig újra felveszi a fonalat.
A legaggasztóbb dolog, ami kiderült, hogy az orosz állampolgárok, helyenként diplomaták elképesztő energiákat fordítottak az amerikai kommunikációs infrastruktúra felmérésére: a Sziklás-hegység túloldalán, a sivatagban is bukkantak olyan orosz ügynökökre, akik számára nem volt semmi más látnivaló ott, mint a mélyben futó optikai kábelek, hálózati csomópontok. Ugyanezt lehetett nemrég olvasni az Atlanti-óceán mélyén futó, az internet gerincét adó transzatlanti kábelről: orosz tengeralattjárók elég gyakran elég közel járnak a területhez. A szövetségesek felkészültek a kommunikációs hálózat megvédésére.

Nem tudni, hol köt ki a világ 2018 végére, mindenesetre a mozgások azt mutatják, mindkét fél felkészül arra, hogy teljes sötétségbe boríthassa a másikat. Ebben viszont az is benne foglaltatik, hogy akármelyik fél teszi meg az első súlyos lépést, biztosan számíthat a másiktól hasonlóan súlyos válaszra. Ez a hidegháborúban jól kiszámíthatóan elrettentette a feleket az első lépés megtételétől is. Remélhetően a kiberháború idején is működni fog a hidegháborús pszichológia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?