Egyre több szlovák bank növeli a hitelkamatokat

Pozsony |

<p>Akik az idei évre halasztották a jelzáloghitel felvételét, abban bízva, hogy ehhez a tavalyiaknál is alacsonyabb kamatokkal juthatnak hozzá, azok alaposan elszámították magukat. Egyre több bank szánja rá magát ugyanis a hitelkamatok növelésére. Az elemzők szerint azonban még idén is érhetnek bennünket meglepetések.</p>

A kamatemelésre elsőként tavaly decemberben az UniCredit szánta el magát, és lapunkban már akkor figyelmeztettünk, hogy a pénzintézetet az elkövetkező időszakban a többi bank is követheti. Hogy az Uni-Credit példája ragadós, az már az idei év első napjaiban bebizonyosodott, az év elejétől ugyanis növelte a hitelkamatokat a legnagyobb szlovák pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár, és legújabban a Sberbank is. A mostani kamatemelések azonban inkább csak jelzésértékűek, a konkurencia miatt ugyanis nagyobb emelésre egyelőre egyik bank sem szánta el magát.

Enyhe drágulás

Az UniCredit december elejétől az öt, hét és tíz évre lekötött kamatozású hitelek kamatszintjét növelte. Az öt évre lekötött éves kamat 1,19-ről 1,39 százalékra, a hétévesé 1,39-ről 1,69-re, a tízévesé pedig 1,49-ről 1,89 százalékra nőtt, míg a három évre lekötött kamat 1,19 százalék maradt. A Szlovák Takarékpénztár január elejétől a tehetősebb, megbízható ügyfelek számára biztosított 1,49 százalékos kamatot növelte 1,59 százalékra, a standard ügyfelek esetében a kamat pedig 2,19-ről 2,29 százalékra nőtt. Harmadikként a Sberbank jelentette be, hogy az öt évre lekötött hitelkamat 1,59-ről 1,79 százalékra emelkedik.

Itt a trendforduló

„Az eddig bejelentett kamatemelések csak enyhe korrekciónak számítanak, vagyis a lakosság még mindig rendkívül kedvező áron juthat hitelhez. Amíg a kamat nem haladja meg a 2 százalékot, nem beszélhetünk látványos növekedésről. Nem szabadna azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy egyre több pénzintézet szánja rá magát a kamatemelésre, ami jelzésértékű lehet az ügyfeleknek: az alacsony kamatok időszaka lassan a végéhez közeledik” – nyilatkozta Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál ügyvezető igazgatója. Szerinte azonban idén is érhetnek még bennünket meglepetések. A tavaszi és őszi akciós ajánlatok során egy-egy bank még történelmi mélypontra viheti le a kamatokat, hogy új ügyfeleket szerezzen a jövőben várható nagyobb kamatemelések előtt. „A lakosságnak hozzá kell szoknia a hitelkamatok fokozatos növekedéséhez. Az amerikai jegybank már idén több kamatemelést tervez, és ezt idővel az európai jegybank is kénytelen lesz meglépni. Az emelést csak egy újabb válság kirobbanása akadályozhatná meg” – vallja Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia prognosztikai intézetének az elemzője. „Ha a pénzintézeteknek nőnek a hitelforrások megszerzésével kapcsolatos költségeik, ezt kénytelenek lesznek beépíteni a kamatokba” – mondta Zdenko Štefanides, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője.

A kamatemelés hatása

Szlovákiában a jelzáloghitel-piac harmadát a VÚB uralja, amelyet a Tatra banka (30%) és a Szlovák Takarékpénztár (15%) követ. A többi bank együttes részesedése nem egész 8%. A bankok a jelzáloghitelek esetében általában egy, három és öt évre lekötött kamatokat kínálnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az öt évre fixált kamaton a bank csak az adott időszak lejártát követően módosíthat. Egy 30 éves futamidejű, 100 ezer eurós jelzáloghitel esetében 1,6 százalékos kamatnál a havi törlesztőrészlet 350 euró, vagyis az ügyfél évente 4200 eurót fizet vissza. Ha a kamatot 1,8 százalékra növelik, a havi részlet 360 euróra, az éves visszafizetés pedig 4320 euróra nő. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?