Fekete bőrű modell miatt bojkottálnák a Lidlt

Prága |

<p>Töméntelen rasszista megjegyzést kapott a cseh közösségi médiában a Lidl, mert egy fekete bőrű férfimodell is szerepel friss akciós újságjában.</p>

A Facebookon sokan az áruház bojkottálására szólítottak fel, mondván, a csehek fehér modelleket akarnak, nem színes bőrűeket. „Csehország része Európának, ahol különböző etnikumú és bőrszínű emberek élnek” – válaszolta az áruházlánc mindazoknak, akik tiltakoztak a „multikulti stílus” ellen, és akik csak fehér bőrű modelleket akarnak látni.  A Lidl leszögezte: nem változtat a gyakorlatán, a nemzetközi alapanyagokból állítja össze az általa forgalmazott termékek reklámját. Több kommentelő kijelentette, hogy nem vásárol többé a Lidlnél a szórólap miatt. Marian Jurečka mezőgazdasági miniszter ostobaságnak nevezte a fekete modell elleni hőzöngést. Jan Chvojka, az emberi jogok minisztere közölte, csak azért is a Lidlnél vásárol új sportruházatot. A rasszista kommentek Csehországban már nem ütköznek akkora elutasításba, mint mondjuk 20 éve – állapította meg Miroslav Mareš, a brünni Masaryk Egyetem szélsőséges mozgalmakat kutató szakértője, aki szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy hatástalanok a jogi eszközök a szélsőséges megnyilvánulások internetes hulláma elleni fellépésre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?