„Belehalnának” a tájékoztatásba

Pozsony |

<p>A külügyminisztérium nem adja ki az uniós soros elnökség kiadásaival kapcsolatos szerződéseket, azt állítja, ebben az esetben megbénulna a minisztérium.</p>

Túlárazás gyanúja miatt a Transparency International Slovensko kéri a szerződéseket, az infotörvényre hivatkozva. A Miroslav Lajčák (Smer-jelölt) vezette tárca azzal vágott vissza, a szervezet meg akarja bénítani a minisztériumot, mert a dokumentáció átadása rengeteg munkával járna.

A külügyminisztérium szerint a Tarnsparency International Slovensko (TIS) egy obstrukciós módszerrel él, óriási mennyiségű adat kiadását kéri, de nem azért, hogy információhoz jusson, hanem hogy ellehetetlenítse a minisztérium munkáját. A TIS-nek küldött válaszlevelében a külügy hozzáteszi, ha teljesítené a kérést, az kihatna a tárca alapvető feladatainak ellátására. Továbbá a kért adatokat azért sem adja ki, mert az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hivatal már vizsgálatot indított.

Az Evka céggel kapcsolatos botrányt Zuzana Hlávková, a külügy volt alkalmazottja robbantotta ki azt állítva, hogy Miroslav Lajčák tárcavezető jóváhagyásával egy előre kiválasztott cég túl drágán szervezte meg az uniós rendezvényeket. Az információs törvényre hivatkozva a TIS hónapok óta szeretne hozzájutni a rendezvények dokumentációjához. Tudni szeretnék, mely ügynökségek milyen ajánlattal versengtek a megbízásért, hogy ki lehessen zárni, hogy a győztest előre kiválasztották. Kérik a rendezvények részletes költségvetését, beleértve a fellépők honoráriumát is. A minisztérium minden kérvényt más indokkal utasított vissza. Gabriel Šípoš, a TIS igazgatója azt mondta, újabb információkat hoznak nyilvánosságra, hogy végre lépjen a tárca. 

Obstrukcióval vádolja a külügyminisztérium a civilszervezetet, valójában azonban a tárca teszi lehetetlenné a vitatott uniós elnökség rendezvényeinek pontos átvilágítását.

A Miroslav Lajčák (Smer-jelölt) vezette külügyminisztérium továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni az uniós elnökséggel kapcsolatos vitatható rendezvények dokumentációját. A tárca az adatokat december végén a parlament külügyi bizottságától is, és tegnap már sokadszor a Transparency International Slovenskótól (TIS) is megtagadta. A civilszervezet minden kérvényét más indokkal utasította vissza, nem egyszer ellentmondásba keveredve korábbi állításaival, miközben Zuzana Hlávkovának, a botrány kirobbantójának egyetlen állítását sem tudták határozottan cáfolni. A minisztérium folyamatosan azzal érvel, hogy a kért információkat nem adhatja ki, miközben a parlamenti képviselők és a TIS álláspontja szerint is a hatályos törvények értelmében minden kért adatot köteles kiadni a tárca. Ráadásul a TIS nem tudja jogi útra terelni az ügyet mindaddig, amíg az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hivatal nem zárja le az ügyben indított vizsgálatát. Utóbbi akár hónapokig is elhúzódhat.

Gabriel Šípoš, a TIS igazgatója lapunknak elmondta, hogy újabb adatok nyilvánosságra hozásával és a nyilvánosság bevonásával szeretnék rákényszeríteni a külügyminisztériumot, hogy vonja le a megfelelő következtetéseket. A civilszervezet december közepén indította el honlapján a „Válaszoljon Zuzanának” (odpovedztezuzane.sk) kampányát, melyben arra kérte a nyilvánosságot, egy e-mail-ben küldjenek írásos felszólítást Miroslav Lajčáknak, hogy válaszoljon volt hivatalnoka kérdéseire. A felhíváshoz három hét alatt több mint 5500-an csatlakoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?