Kíváncsi Kim Dzsong Un újévi beszédére?

Phenjan |

<p>Észak-Korea egy interkontinentális ballisztikus rakéta próbaindítása előtti utolsó szakaszban van - mondta újévi beszédében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.</p>

"A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erősíteni fogja katonai potenciálját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel agresszív politikájával" - hangsúlyozta televíziós beszédében Kim Dzsong Un. Megerősítette, hogy országa kitart "a gazdaság párhuzamos fejlesztésének és az elrettentő nukleáris potenciál erősítésének irányvonala" mellett. Kim Dzsong Un a Kelet atomhatalmának nevezte Észak-Koreát.

Tavaly márciusban koreai szakértők Kim Dzsong Un utasítására interkontinentális rakéták atomtöltete védőkupakjának hőérzékenységét tesztelték. Az eredménnyel az észak-koreai vezető elégedett volt és kijelentette, hogy "Phenjan olyan technológiát fejlesztett ki, amellyel csak néhány (...) állam rendelkezik, és hatalmas sikert értek el a ballisztikus rakéták gyártása terén".

Tavaly áprilisban Kim Dzsong Un személyesen irányította a rakéta új típusú hajtóművének tesztjét a Szohe űrrepülőtéren. Apjának 2011-ben bekövetkezett halála utáni hatalomra kerülése óta felgyorsultak az észak-koreai katonai fejlesztések. Legutóbb 2016. február 7-én hajtottak végre kísérleti rakétaindítást, szeptemberben pedig kísérleti atomrobbantást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai megtiltották Észak-Koreának a ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteket. Phenjan ezeket a határozatokat nem ismeri el, és arra hivatkozik, hogy Washington ellenséges politikájával szemben minden joga megvan a védelmi képessége erősítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?