Szilveszteri petárdastop

<div>Nem mindenhol lehet petárdázni az év utolsó napján, a fővárosi korlátozás a legszigorúbb.</div>

Ez az első szilveszter, amikor több városban ma is tilos a petárdázás. Korábban Pozsonyban az év utolsó napján, illetve január 1-jén hajnalig engedélyezték a pirotechnikai eszközök használatát, idén az önkormányzat ezt is megtiltotta. A novemberben elfogadott rendelet alapján egész évben tilos az F1 és az F2 kategóriába tartozó pirotechnika használata, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy legálisan legfeljebb csillagszórót lehet gyújtani. Kivételt azok a cégek képeznek, amelyek engedélyt kérnek tűzijáték fellövésére. „Pozsony az első város, amely betiltotta a pirotechnikai eszközöket, és ez így van rendjén, fővárosként inspirálhatja a többi önkormányzatot” – mondta Iveta Plešková, Pozsony főpolgármester-helyettese. Tekintettel a gyerekekre, idősekre és háziállatokra, kivételeket nem hagy jóvá a város.  Bár hivatalosan tilos petárdázni, a pirotechnikai termékek árusítását nem tilthatták be. A lapunk által megszólított fővárosi eladók szerint a tilalom ellenére sem csökkent a forgalmuk, holott a rendelet megszegéséért akár 500 eurós bírságot is kaphat a szabálysértő. A rendőrök viszont elismerik, csak elvétve büntetnek, mivel a szabálysértőket ritkán sikerül tetten érni. A bírságoláshoz ugyanis bizonyítaniuk kell a szabálysértést. Peter Pleva, a fővárosi rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott, a nehézségek ellenére is sikerült már november óta néhány szabálysértőt megbüntetni, de pontos adatokkal nem tudott szolgálni. Rendszerint az óvárosban petárdázó fiatalokra rónak ki 20–30 eurós bírságot az új szabályozás alapján. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260771","attributes":{"alt":"","author":"SITA-felvétel","class":"media-image","height":"267","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"400"}}]] Megtudtuk, a petárdázást a fővárosi után több hazai önkormányzat is korlátozta. Galánta központjában például a Béke téren rendezett szilveszteri ünnepségen is tilos a petárdázás. Az eddigi rendelet egy kivételt tartalmazott: a városi hivatal előtti téren az év utolsó napján délután 6 és éjjel 3 óra között lehetett petárdázni, ezt viszont most eltörölték, csak a hivatalos városi tűzijáték engedélyezett. „Szeretnénk egy békés, nyugodt rendezvény, nem pedig egy stresszes óévbúcsúztatót” – mondta Miroslav Psota, a városi hivatal vezetője. A város többi részén este kilenc órától éjfélig lehet pirotechnikai termékeket használni. Ha valaki megszegi a szabályozást, az 33 eurós büntetésre számíthat. Nem szívbajosnak való vidék Szencen az általános érvényű rendelet szerint egész évben nem lehet petárdázni; ma reggel 10 órától, január 1-jén reggel öt óráig viszont engedélyezve van a város egész területén. Királyhelmecen és a Nagykaposon nincs tiltó határozat. Boczán Ferenc, a Nagykapos alpolgármestere lapunknak elmondta, néhány éve épp ő kezdeményezte egy ilyen rendelet elfogadását, ám később az önkormányzatnak hatályon kívül kellett helyeznie. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis a rendelet olyan tiltásokat és korlátozásokat tartalmazott, melyekhez akkor nem volt meg a szükséges törvényi háttér. Szilveszter napján Párkányban szabad a petárdázás. A városi rendőrség munkatársa az elmúlt évek tapasztalatai alapján annyit mondott: ritkán fordul elő, hogy valaki az új esztendő másnapján riogatná petárdákkal a járókelőket. Jellemzőbb, hogy karácsony és szilveszter között próbálják ki a pirotechnikai eszközöket.  Magyarországi szigor A petárdázás Magyarországon tilos – ezt nem árt tudnia az oda utazóknak. Ráadásul a petárda birtoklását is tiltja a jogszabály. Akinél pirotechnikai eszközt találnak, az 150 ezer forintos (484 euró) büntetésre számíthat. (dem, szk, leczo, guzsu)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?