Az átmenet éve

A 2016-os év nulladik kilométere a márciusi parlamenti választás. Ez négyévente így van, ám az idei választás még több elemezni való dolgot szolgáltatott, mint a korábbi vokscsaták. Sokáig hallhattuk, hogy Szlovákiában valójában nincs igazi baloldali párt, mert a Smer minden, csak nem szociáldemokrata. 2016-ra kiderült, Szlovákiában gyakorlatilag semmilyen klasszikus értékrendhez köthető párt nincs.  Míg a választások előtt úgy tűnt, a konzervatív attitűdű formációkból van túlkínálat, a márciusi csata utáni terepszemle lesújtó képet mutat. Klasszikus konzervatív párt gyakorlatilag nincs (a parlamentből kimaradt KDH is egy cirkuszi mutatványostól várja a feltámadást), és Richard Sulík utóbbi egy évben tett kijelentései után úgy tűnik, liberális sem akad. A migránskérdésben, az uniós ügyekben és az általános társadalmi kérdések terén az SaS részben a protestpártokra, részben az eurorealista (máshol konzervatívok alkotta tábor) formációkra jellemző hozzáállást mutat. Így gyakorlatilag három csoportra osztható a paletta: az ideológiailag vegyes, a valaminek tűnni akaró és a protestpártok „színesítik”.Valamint egy barna folt, amellyel kapcsolatban az a legaggasztóbb, hogy eddig csak aggódásokat látunk, mélyre ható elemzéseket és kutatásokat nem. Így jobb híján Kotlebáék mind a 8 százaléknyi szavazóját fasisztának címkézzük, miközben a valóság feltehetően sokkal árnyaltabb képet mutatna – megismerése pedig közelebb vinne a hogyan tovább megválaszolásához. A kormánykoalíció mindenesetre már talált egy gyors politikai választ: bevezeti a megyei választásokon az egyfordulós rendszert, amely pont a szélsőségesek számára jelent esélyt a szélesebb körű – második fordulóbeli – összefogással szemben. Részben utóbbiról, az összefogásról szólt a szlovákiai magyar politika is. Amely katasztrofális évet zár. Elsősorban a magyar választók kiábrándultsága, fásultsága miatt is – ezért pedig nem ők okolhatók. A választók csupán kiállították a bizonyítványt.  Valószínűsíthető, hogy 2016 felülnézetből – pár év múltán – nem egy szerencsétlen kisiklásnak fog tűnni, hanem az átmenet első évének. A következő esztendőkben várhatóan új szereplők jelennek meg a színen, s a most beindult folyamatok újradefiniálják a belpolitikai erőteret. Már csak az a kérdés, hogy milyen irányba mozdul el?