Hiába csökkent az áfa, nem olcsóbb a hús

Pozsony |

<p>Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket néhány élelmiszer áfájának csökkentése: a vevők nem jutnak olcsóbban a tőkehúshoz, a termelők pedig nem kapnak többet az üzletektől az áruért.&nbsp;</p>

A második Fico-kabinet az idei parlamenti választások előtt január elsejétől 20-ról 10%-ra csökkentette az alapélelmiszerek áfáját. Az elemzők már korábban figyelmeztettek arra, hogy Robert Fico kormányfő ezzel csak a kormánypárt, a Smer népszerűségét kívánta növelni. Mára kiderült, hogy a Fico-kabinet ezzel is csak a kereskedőkön segített.

Idén január elsejétől tízfajta élelmiszer áruforgalmi adóját 20%-ról 10 százalékra csökkentették. Alacsonyabb adóval terhelik a friss és hűtött, ellenőrzött tenyészetekből származó sertés-, marha-, baromfi-, nyúl-, juh- és kecskehúst, az édesvízi halakat, a tejet, a vajat és a kenyeret. Az államkassza bevételei az áfacsökkentés miatt idén 77, jövőre 80,6, 2018-ban pedig több mint 84 millió euróval csökkennek, amit a kormánynak máshonnan kell előteremtenie, lapunkban így már az idei év elején figyelmeztettünk arra, hogy a kormány végső soron úgyis az adófizetőkön veri el a port.

„A kormány eredetileg azzal érvelt, hogy az alacsonyabb áfának köszönhetőn a fogyasztók olcsóbban juthatnak majd hozzá a hazai élelmiszerekhez, a vásárlók részéről így megugrik az érdeklődés ez utóbbiak iránt. Márpedig ez a hazai gazdaságra is pozitív hatással lenne” – nyilatkozta Daniel Molnár, a Szlovákiai Baromfitenyésztők Szövetségének (ÚHS) az elnöke. Molnár szerint azonban az igazság az, hogy a szlovákiai baromfi iránti kereslet egyáltalán nem nőtt. A szakmai szervezet felmérése szerint ez azzal magyarázható, hogy az üzletekben nem csökkent a baromfi ára, épp ellenkezőleg, néhány termék még drágult is. „Ez korántsem jelenti azt, hogy a feldolgozók több pénzhez jutnának. Az elmúlt egy évben 20–25 százalékkal csökkent a kereskedők által fizetett felvásárlási ár. Míg tavaly decemberben az üzletláncok átlagosan 1,65 eurót fizettek egy kiló baromfihúsért a feldolgozóknak, idén ősszel már csak 1,50 eurót, miközben az üzletekben csaknem tíz centtel növelték a kilónkénti árat. A feldolgozók többsége így ma már a termelési áron alul kénytelen megválni a termékeitől” – mondta Molnár, aki szerint a Fico-kabinet áfacsökkentésének az üzletláncok az egyetlen nyertesei.

„A szervezetünkbe tömörülő üzletek betartják az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésével kapcsolatos memorandumot” – reagált a baromfitenyésztők panaszaira Katarína Fašiangová, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) az elnöke. A kereskedők korábban vállalták, hogy az áfacsökkentésnek megfelelően ők is csökkentik az áraikat. „Az árakat azonban nem csupán az áfacsökkentés befolyásolja, év közben így nem zárhatjuk ki a kisebb-nagyobb áringadozásokat” – tette hozzá Fašiangová. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?