Az állam már támogatja az elektromobilok vásárlását

Pozsony |

<p>Jövő év végéig lehet igényelni állami dotációt elektromobil vásárlására. A kormány erre a célra 5,2 millió eurót különített el. Az első információkkal ellentétben az ország nem négy-, hanem ötezer euróval fogja támogatni egy tisztán elektromos meghajtású autó vásárlását, háromezerrel pedig a hibridautóét.</p>

Az állam ezzel akarja fellendíteni az alternatív meghajtású autók vásárlását, melyek legnagyobb problémája jelenleg azok túl magas ára. „A közismert roncsprémium modellje volt az inspiráció, s abban bízunk, hogy belátható időn belül több elektromobil kerüljön az utakra. Azt akarjuk, hogy elektromobilitás már ne csak egy elméleti szinten létezzen, hanem a gyakorlatban, a hétköznapi életben is” – nyilatkozta Peter Žiga (Smer) gazdasági miniszter.

Dotációt bárki igényelhet, állampolgár, cég, falu és város is. Azt sem korlátozzák, hány autót vehet egy illető vagy cég. Az egyetlen kitétel, hogy teljesen új, Szlovákiában eddig nem regisztrált, tisztán elektromos meghajtású, 3,5 tonnánál könnyebb modellnek kell lennie. A támogatás tehát nem vonatkozik majd a Németországban vagy az Ausztriában vásárolt autókra. „Tekintettel az adminisztrációra is csak hazai forgalmazótól vett autót tudunk bevonni a rendszerbe” – nyilatkozta Juraj Sinay, az Autóipari Szövetség (ZAP) elnöke. A három illetve ötezer eurót nem egyszerre fizetik ki, hanem három tételben. Elektromobil esetében a vásárló először 1500 eurót kap, egy évvel később ismét 1500 eurót, majd a harmadik évben a maradék kétezret. Ugyanez érvényes majd a hibrid autókra, tulajdonosaik három egymást követő évben kapnak ezer-ezer eurót.

A dotáció igénylése egyszerű lesz. Az érdeklődő kiválasztja az eladónál az elektromos meghajtású autót, s bizonyára megvárja, míg legyártják, ezeket a modelleket ugyanis nem szokták raktáron tartani. Az eladó kapcsolatba lép az Autóipari Szövetséggel s leellenőrzi, nem költötték-e el a dotációt. Ha nem, lefoglalja a pénzt az adott vásárló nevére. Amint megjött az autó, s új tulajdonosa beregisztrálta, aláír egy szerződést a ZAP képviselőivel a támogatás folyósításáról, s megkapja az első 1500 eurót. A hatóságok ugyanakkor figyelni fogják, az eredeti tulajdonos használja-e az autót. „A rendőrséggel kitaláljuk, hogyan tudjuk figyelemmel kísérni, mi történik az autóval és ki használja” – mondta a miniszter. Ha még a teljes dotáció kifizetése előtt külföldre adják el, a hátralevő összeget az állam nem fizeti ki. Ha valakinek Szlovákiában adja el, a támogatást az eredeti tulajdonosnak fogják kifizetni.

Az országban jelenleg körülbelül ezer elektromobil és plug-in hibrid van regisztrálva, többségük cégekre. Azt, hogy mennyire lesz sikeres a támogatás, egyelőre nem tudni. Németországban például teljes csődöt mondott, nem lendítette fel az érdeklődést az elektromobilok iránt.

Visszatölthető a rendszerbe a fennmaradt energia

A Nissan bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban található Nissan Technical Centre Europe (NTCE) K+F központ lesz európai hálózatának első olyan létesítménye, melyet V2G technológiával szerelnek fel. Az NTCE alkalmazottai összesen nyolc, az Enel multinacionális energiavállalattal együttműködésben kifejlesztett V2G-töltőpontot vehetnek majd igénybe a fejlesztőközpont területén.

A V2G-töltőpontok a Nissan elektromos autóival együtt egy olyan intelligens energiagazdálkodási rendszert alkotnak, ami az autók akkumulátorainak feltöltése mellett az elektromos hálózat terhelésének kiegyensúlyozása érdekében lehetővé teszi az áram visszatáplálását is a rendszerbe.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"258682","attributes":{"alt":"","author":"Nissan-felvétel","class":"media-image","height":"222","title":"Az elektromobil tulajdonosa bekereshet az új technológiának köszönhetően","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A technológia a márka képviselői szerint jól demonstrálja, hogyan segíthetik elő egy tisztább és hatékonyabb energiarendszer kialakulását az olyan zéró emissziós járművek, mint a 100%-ban elektromos Nissan LEAF vagy e-NV200. Francisco Carranza, a Nissan Europe energiaszolgáltatásokért felelős vezetője ennek kapcsán elmondta, hogy a Nissan mindig is élen járt az elektromos járművekhez kapcsolódó technológiák fejlesztésében, ezúttal az energiafogyasztási szokások átformáláshoz járulnak hozzá. „Elektromos modelljeinek integrálásával a Nissan egy olyan társadalmi modell megvalósítását segítheti elő, melyben az energia fenntartható, hatékony és megfizethető módon használható. Ezek a fejlesztések teljesen újraírhatják a mai játékszabályokat, és mindenki számára olcsóbbá tehetik az energiát” – állítja Carranza.

David Moss, az NTCE járműtervezésért és fejlesztésért felelős alelnöke elmondta, a V2G-töltőpontok lehetőséget nyújtanak arra, hogy az egész világnak bemutassák a Nissan által fejlesztett energiagazdálkodási rendszerek működőképességét gyakorlati, üzleti viszonyok között. „A tény, hogy saját telephelyeink egyikén valósítottuk meg a fejlesztést, egyben a technológiába vetett bizalmunkat is szemlélteti. Jelzi emellett, hogy töretlenül hisszük, elektromos modelljeink kulcsfontosságúak lehetnek egy fenntartható és hatékony jövő megalapozásában, a fennakadásmentesen együttműködő technológiák ökoszisztémájának kialakításában” – állítja Moss.

A mostani bejelentést megelőzően a Nissan és az Enel augusztusban már beszámolt a V2G-technológia első kereskedelmi alapú alkalmazásáról Európában. Ennek keretein belül az Enel tíz V2G-töltőegységet szerelt fel a Frederiksberg Forsyning dán közműszolgáltató központjánál, amivel a társaság a V2G-technológia, illetve a -töltőpontok első üzleti felhasználója lett. (dp, autoszektor.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?