Tudta? Így telefonálhat ingyen, korlátlanul, akár 300 eurós bónusszal

<p>Most megéri szolgáltatót váltani, mert egy ilyen cseréért akár 300 eurós bónuszt is kaphat az Orange-tól, sőt, az Egymás között ingyen (Navzájom zadarmo) csoportoknak köszönhetően teljesen díjmentesen telefonálhat, küldhet szöveges és multimédiás üzenetet a szeretteinek, sőt, most még 1 gigabájtnyi adatot is kapnak a csoport tagjai.</p>

Egymás között ingyen

Az Orange ügyfelei egymás között ingyen beszélhetnek. Pontosabban kialakíthatnak olyan, legfeljebb 5 fős csoportot, mely tagjai elfelejthetik a percdíjakat, az üzenetek árát, most ehhez még ingyenes adatkeretet is kapnak a meglévő tarifacsomagjuk mellé.

Kinek éri meg?            

Az Egymás közt ingyen ajánlat mindenkinek hasznos, hiszen így annyit és akkor tud telefonálni a szeretteivel, a családdal, a barátokkal, amennyit csak akar. Az Orange ügyfelei már nemcsak a telefonálási lehetőséget kapják ingyenesen a csoporton belül, hanem az SMS-eket, MMS-eket is. Mi több, mindezt korlátlan mennyiségben. A karácsonyi akció keretében a szolgáltató most egy újabb elemet adott hozzá. A csoport minden tagja számára fél éven át egy gigabájtnyi adatkeretet is ad. Fontos kiemelni, hogy a csoportok mindenféle személyi megkötés nélkül alakíthatók ki, tehát, aki a családjával szeretne minél szorosabb kapcsolatban lenni, az egy családi hálózatot hoz létre, aki  inkább a barátait részesíti előnyben, az egy ilyen összetételű csapatot alkot. De akár olyan csoportot is kialakíthatunk, amelyben a szeretteink, családtagjaink, barátaink vannak.

Megtakarítás

Az Egymás között ingyen csoport tagjai a díjmentes szolgáltatásoknak köszönhetően nagyon sok pénzt megtakaríthatnak. Ez az összeg akár a 40 eurót is elérheti havi szinten.

 

Havonta 10 ezer hívás!

Érdekes adatokkal szolgált az Orange mobilszolgáltató, melyből kiderül, hogy az Egymás között ingyen csoportok között vannak olyan családok, amelyek ténylegesen kihasználják az ingyenes lehetőségeket. Az egyik legaktívabb család Szepsiben él, és csak májusban 10 744 hívást bonyolított le, ami csaknem 6000 percnyi, vagyis 100 órányi telefonálást jelent. Az SMS-ek terén egy másik család jeleskedett, ők 4707 szöveges üzenetet küldtek egy hónap alatt, vagyis naponta átlagosan 160 darabot. Ez is bizonyítja, hogy az Egymás között ingyen valóban összeköti a család tagjait, bárhol is legyenek.

1 GB adatkeret

Akik tagjai az Egymás között ingyen csoportnak, azok most havonta 1 gigabájtnyi extrát is kapnak a meglévő tarifacsomagjukhoz. Ezt az extra keretet az ügyfélzónán, az Orange Go alkalmazáson, a 905-ös ügyfélszolgálati vonalon, vagy a 969-es számra küldött „1 GB” szövegű SMS-sel lehet aktiválni.

Ön már tagja egy csoportnak?

Ha még nem, akkor elmondjuk, hogyan hozhat egy ilyet létre, illetve, hogy milyen feltételeket szükséges teljesíteni. A csoportoknak legalább 2, legfeljebb 5 tagja lehet (a csoportgazdával együtt). A csoportot az ügyfélzóna vagy az Orange Go alkalmazás segítségével lehet létrehozni, egyszerűen és ingyenesen. A csoport tagjai olyan Orange-ügyfelek lehetnek, akik előfizetnek valamilyen hangalapú szolgáltatásra, havi díjas csomaggal vagy Prima előfizetéssel. Egy ilyen csoport létrehozásához semmilyen dokumentum aláírására nincs szükség, minden tagot SMS-ben értesít a szolgáltató arról, hogy ezt követően Egymás közt ingyen telefonálhatnak, üzenhetnek. Csoportgazda az lehet, akinek a tarifacsomagja havonta legalább 20 euróba kerül. Ha ezt nem éri el, ám mégis szeretne létrehozni egy csoportot, akkor növelni kell a tarifacsomag értékét (egy magasabb verziót kell választani), vagy ha ezt nem szeretné, akkor bekapcsolódhat egy mások által létrehozott csapatba.

300 eurós bónusz

Most igazán megéri csatlakozni az Orange szolgáltatóhoz, ugyanis akár 300 eurós bónusz járhat azoknak, akik egy konkurens szolgáltatótól áthozzák a telefonszámukat, hogy csatlakozzanak az Orange ügyfélköréhez.

150+150 euró

Az Orange idén nemcsak azokat díjazza, akik áthozzák a telefonszámukat, de azok is jutalmazva lesznek, akik ajánlják a szolgáltatót ismerősüknek, családtagjuknak, barátaiknak.

Hogyan működik?

Miután az Orange ügyfele ajánlotta a számhordozást és a megszólított személy úgy dönt, hogy él a lehetőséggel, akkor mindketten jutalmazva lesznek. A bónusz 20 hónapon át kedvezményként jelenik meg a számlán. A kedvezmény mértéke annak függvénye, hogy milyen tarifacsomagot választ az újdonsült Orange-ügyfél. Ha a csomag értéke 10-től 19,99 euróig terjed, akkor a bónusz 2,50 euró havonta (összesen 50 euró személyenként, azaz az ajánlónak és az új ügyfélnek is). A 20 eurótól 29,99 euróig terjedő tarifacsomag előfi zetése már 5 eurós kedvezményt jelent 20 hónapon át, azaz a megtakarítás mértéke 100 euró személyenként. Ha pedig 30 eurós vagy annál magasabb összegű tarifacsomag mellett dönt az új ügyfél, akkor havonta 7,50 euróval lesz alacsonyabb a számla végösszege, vagyis 20 hónap alatt személyenként 150 eurót takarít meg az Orange régi ügyfele és az általa meggyőzött új ügyfél.

Mit kap az új ügyfél?

Az új ügyfél nemcsak bónuszt kap a szolgáltatótól, hanem csatlakozhat az ország legnagyobb szolgáltatójához, választhat a korlátlan lehetőségeket kínáló tarifacsomagok közül, kialakíthat Egymás között ingyen csoportokat, sőt, választhat a rendkívül gazdag akciós készülékkínálatból is, így olcsóbban juthat hozzá a legnépszerűbb 4G-s okostelefonokhoz

Tudta?

Ha már van Egymás között ingyen csoportja, vagy ha 2017. január 31-ig létrehoz ilyet csoportgazdaként, akkor egy fantasztikus utazást nyerhet a párizsi Disneylandbe. A szerencsés négyfős utazást nyer, amely tartalmazza a repülőjegyet és a szállást is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?