A császármetszés hatással van az emberi evolúcióra

Bécs |

<div>A császármetszés az emberi evolúcióra is hatással van &ndash; állapította meg a Bécsi Egyetem tanulmánya.</div>

Emelkedik azoknak a kismamáknak az aránya, akik szűk medencecsontozatuk miatt nem tudnák megszülni a babájukat: az 1960-as években ezer szülésre 30, ma 36 ilyen eset jut. A császármetszés alkalmazása előtt ezek a gének nem öröklődtek tovább, mivel sem az anya, sem a magzat nem élte túl a szülést. Az osztrák egyetem kutatói szerint az arány emelkedése valószínűleg folytatódik, annyira azonban mégsem, hogy a természetes szülést idejétmúlttá tenné.Philipp Mitteroecker, a Bécsi Egyetem elméleti biológiai tanszékének vezetője szerint régóta foglalkoztatja ez a kérdés az emberi evolúció kutatóit. „Miért fordul elő ilyen nagy arányban az úgynevezett téraránytalanság, vagyis az, amikor a születendő baba feje nem fér át a szülőcsatornán? A modern orvosi beavatkozások nélkül ez halálos lett volna, az evolúció szempontjából ez szelekciót jelent. Száz évvel ezelőtt a nagyon szűk medencéjű kismamák nem élték túl a szülést, a csontozatért felelős génjeiket nem örökítették tovább” – magyarázta a professzor.Hosszú ideje keresik a választ arra is, hogy az évek során miért nem lett szélesebb az emberi medencecsontozat. Az újszülöttnek nagyobb a feje, mint más főemlősöknél, például a csimpánz kicsinye viszonylag könnyen jön világra. Egyre nagyobb újszülöttek A kutatók az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai alapján matematikai modellt fejlesztettek ki, melynek segítségével két ellentétes evolúciós erőt találtak. Az egyik szerint az újszülöttek egyre nagyobbak, a nagy születési súly pedig általában életképes, egészséges babát jelent. Ha azonban túl nagyra nő a magzat, akkor szülés közben elakadhat, ami a múltban végzetes lett volna mind az anyára, mind a babára nézve. „Ez a szelektív erő, mely a kisebb születési súlyú babák felé terelte volna az evolúciót, a császármetszéssel eltűnt. Nem szándékunk, hogy kritizáljuk az orvosi beavatkozást, azonban hatással volt az evolúcióra” – magyarázta Mitteroecker. Becslésük alapján régen a világon ezer szülésre 30 olyan eset (3 százalék) jutott, amikor a baba nem fért keresztül az anya medencéjén. Az elmúlt 50–60 évben az arány mintegy 3,3–3,6 százalékkal nőtt, ma ezer szülésből 36-nál fordul elő téraránytalanság. „Ma az a kérdés, mit hoz a jövő. Valószínű, hogy ez az evolúciós irány folytatódik, ám talán lassabban, kisebb arányban, ugyanis vannak határok. Nem hiszem, hogy eljön az az idő, amikor a babák többsége császármetszéssel jön a világra” – tette hozzá a professzor.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?