Jobbik: a CÖF Vona-Gyurcsány plakátján Orbán a bohóc

<p>A Jobbik szerdai közleményében üdvözölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) plakátját, amelyen Vona Gábor Jobbik-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök között szerintük bohócként Orbán Viktor kormányfő szerepel.&nbsp;</p>

"A Jobbik üdvözli az álcivil szervezet plakátját, hiszen már ők is belátták, a jelenlegi kormányfő egy gátlástalan bohóc" - írták az MTI-hez is eljuttatott közleményben. Hozzátették, ettől függetlenül kíváncsiak arra, mennyibe került a CÖF plakátkampánya, mennyi közpénzt emésztett föl.

Csizmadia László, a CÖF alapítója előzőleg sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szervezet plakátkampányt indított Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc "egymásra találásáról". Az Ötvenhatosok terén bemutatott plakáton Vona Gábort és Gyurcsány Ferencet öleli át a korábbi plakátkampányból ismert bohóc, a felirat pedig azt hirdeti: "Egymásra találtak! Együtt mondtak nemet a bevándorlásellenes alkotmánymódosításra".

Csizmadia László elmondta: az interneten már megjelentek az azonos tartalmú hirdetések, amit elküldtek több napilapnak is; egyedül a Magyar Nemzet közölte, hogy nem hozza le a hirdetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?