Találomra végzett három nővel a finn ámokfutó

Helsinki |

<div>Három nőt lőtt agyon a finnországi Imatra városának egyik étterme előtt egy 23 éves helyi férfi.&nbsp;</div>

Az öldöklés szombat éjfél körül történt az ország délkeleti részén lévő város központjában. A gyanúsítottat a helyszínen tartózkodók azonosították, és az illető nem állt ellen őrizetbe vételekor. Indítékáról egyelőre nem tudni semmit, a rendőrség közlése alapján valószínűleg találomra választotta ki áldozatait. Három nő életét oltotta ki, egyikük az 53 éves Tiina Wilén-Jappinen, a városi tanács elnöke, a másik kettő újságírónő. Nevüket nem közölték, annyit tudni róluk, hogy egyikük 1964-ben, a másik 1980-ban született, és az Uutisvuoksinevű újságnál dolgoztak. Együtt vacsoráztak egy belvárosi étteremben, amikor kiléptek, végzett velük a támadó. A gyilkos több lövéssel, puskával lőtt az áldozatok fejére, felsőtestére. Az elfogott férfiről rendőrségi források úgy tudják, hogy egyetlen erőszakos csoportosuláshoz sem tartozik, emiatt egyelőre kizárnak bármiféle politikai indítékot. Az kiderült azonban, hogy büntetett előéletű, „tulajdon ellen elkövetett kisebb bűncselekmények, illetve erőszakos cselekmények miatt” állt bíróság előtt. Imatra egy 28 ezer lakosú kisváros az orosz határ közelében, Helsinkitől 230 kilométerrel keletre. Az 5,4 millió lakosú Finnországban 650 ezer embernek van hivatalos fegyvertartási engedélye, a lőfegyveres emberölés azonban ritka. Néhány évvel ezelőtt megszigorították a fegyvertartási szabályokat két iskolai ámokfutás miatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?