Kozmetikázás a Smerben

Pozsony |

<p>Egy kiöregedett bölény és egy korrupciós ügyek miatt háttérbe szorított politikus int búcsút a Smer elnökségének.</p>

Dušana Čaplovič jelezte, hogy már nem akar a párt alelnöke lenni, Pavol Paška pedig ott sem lesz a Smer jövő szombati tisztújító kongresszusán. A lapok le vannak osztva, Čaplovičot Juraj Blanár zsolnai megyefőnök váltja, Paškát Peter Žiga gazdasági miniszter, aki a pártban eddig kassai megyei elnök volt. Egyes információk szerint Paška csak közvetve szerzett tudomást arról, hogy leváltják, a gyűlésen nem is lesz jelen. „Ez nem változás vagy megújulás, ez semmi” – mondja Ján Baránek politikai elemző. „Ezzel nem oldódik meg semmi. Čaplovič kiöregedett, és azt is tudni lehetett, hogy Paškával már nem számolnak. Mindez csak kozmetikázás” – véli Baránek. Szerinte ha a Smerben nem lesz komolyabb generációváltás, támogatottsága nem fog növekedni a választók körében. Fico lecserélése szóba sem jön, de Baránek szerint Robert Kaliňák már nem a Smer „koronahercege”. „Peter Pellegrini, PeterKažimír vagy Marek Maďarič kerülhet előtérbe, de Pellegrinit mintha elnyelte volna a föld. Tavaly a párt legnépszerűbb politikusai közé tartozott, most meg szinte nem hallani róla” – mondta Baránek.Szerinte Vladimír Faičot és Ján Richtert is ideje lenne lecserélni a Smer vezetésében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?