A Duna Alap december közepéig várja a terveket

A Duna Alap december közepéig várja a terveket
Pozsony |

<p>Még három hétig lehet jelentkezni a Duna Alap második pályázati felhívására. Összesen ötvenezer eurót osztanak szét, ebből legalább kilencezret a Kis-Duna és környékének revitalizációjára szánnak.</p>

A pályázók december 15-ig küldhetik be projektjeiket a felhívásra. Az Általános Hitelbank (VÚB) Alapítvány, a Slovnaft, a Kúšik család és Peter Kurhajec felajánlásaiból összegyűlt pénzt olyan tervekre szánják, amelyek célja, hogy közelebbi kapcsolatot alakítsanak ki a Dunával, hozzájárulnak a folyó és környéke élővilágának és természeti kincseinek gazdagításához. Folyamatos és kényelmesebb közlekedést alakítanának ki a folyón, és összekapcsolnák a Dunánál és környékén élők tevékenységét. A pályázatokat szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai környezetvédők, építészek és programszervezők. Március közepén derül ki, mely projektek kapják meg az alap támogatását.

Az érdeklődők a dunajskyfond.sk honlapon olvashatnak bővebb tájékoztatást. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?