Sokakat vonzanak az olcsó magyarországi ingatlanok

Pozsony |

<p>Szlovákiában idén már gyorsabban nőttek a lakásárak, és az elemzők szerint &ndash; ha kisebb mértékben is &ndash; de jövőre további drágulás várható. Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy a szlovák állampolgárok részéről továbbra is nagy az érdeklődés a magyarországi ingatlanok iránt.</p>

„Szlovákiában egyre gyorsabban nőnek a lakásárak, míg az idei második negyedévben 8,2 százalékkal voltak drágábbak a lakóingatlanok, mint egy évvel korábban, a harmadik negyedévben az éves drágulás üteme már elérte a 9 százalékot. Egy négyzetméternyi lakóingatlanért így országos szinten átlagosan csaknem 1300 eurót kérnek. Az ország egyes régiói és az ingatlantípusok között azonban látványos különbségek vannak. A kisebb alapterületű lakások iránt nagyobb a kereslet, ezek így egyes régiókban az egy évvel ezelőttihez képest 15 százalékkal is drágultak” – nyilatkozta Ján Palenčár, a Szlovákiai Ingatlanügynökségek Szövetségének (NARKS) az elnöke.

Folytatódik a drágulás

Az ingatlanárak jövőre tovább nőhetnek, a drágulás azonban már nem lesz olyan látványos, mint idén. Palenčár szerint az ingatlanárak növekedéséhez a növekvő kereslet járult hozzá. Ez utóbbi a javuló foglalkoztatási mutatóknak, a növekvő béreknek, és a kedvező kamatozású lakáshiteleknek köszönhető.

Itt a pótmegoldás

Az ingatlanárak növekedése miatt azonban a lakosság egy része egyre nehezebben jut saját ingatlanhoz, a határ menti régiókban, elsősorban Pozsony környékén, így újra megnőtt az érdeklődés a magyarországi ingatlanok iránt. „A külföldiek közül Magyarországon leggyakrabban a német, szlovák és román állampolgárok vásárolnak magyarországi ingatlant. A szlovák és román állampolgárok a határ menti településeken, a németek a nyaralóövezetekben is vásárolnak ingatlanokat, de Budapest is a célpontok között szerepel” – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Magyar ingatlanok

A külföldi, köztük a szlovákiai vásárlók is, lépést tartanak a magyar lakáspiac növekedésével, 2013 és 2015 között az évi 89–134 ezer adásvétel 6–7 százalékát adták. Ráadásul az említett időszakban többet vásároltak, mint amennyi eladtak, így a kezükben lévő lakásállomány az elmúlt 3 évben több mint 7 ezer ingatlannal nőtt. A külföldiek Budapesten a magas presztízsű ingatlanokat keresik, de a határ menti településeken és a nyaralóövezetekben is aktívak.

Egyre több a külföldi

Európai uniós vagy egyéb állampolgársággal rendelkező külföldiek 2013-ban 6452 ingatlant vettek Magyarországon, 2014-ben már 7650-et, 2015-ben pedig 8330-at. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a külföldiek szerepéről azt mondta, hogy az adatok alapján jóval több lakást vettek, mint amennyit eladtak, ennek eredményeként több mint 7 ezer ingatlannal nőtt a külföldiek kezében lévő állomány. A szakember hozzátette, hogy az elmúlt 3 évben a 2015-ös árrobbanás évében vásárolták a legtöbb ingatlant a külföldiek. (TASR, MTI, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?