Nem támogatják az uránkitermelést

Kassa |

<p>Nem sikerült meggyőznie a kormányt a Ludovika Energy vállalatnak arról, hogy engedélyt kapjanak a Kassához közeli Eprestetőn a védett terület felmérésére.</p>

A kormány még október végén döntött arról a kérvényről, melyet a Ludovika Energy nyújtott be az Eprestetőn található Kamenné terület felmérése és kutatása kapcsán. A vállalat még akkor adta be a geológiai felmérésekre vonatkozó kérvényt, amikor a kormány 2015 első felében megtagadta a kitermeléshez szükséges határidő meghosszabbítását. A vállalat azt állította, bár a kutatás uránbányászatra is alkalmas helyen történne, csak olyan nyersanyagok kutatásával és kitermelésével foglalkozna, melyekből később acéltermékeket állítanának elő. „A minisztériumnak nincs kétsége afelől, hogy az említett ritka földfémek kitermelése során radioaktív ásványok kutatására is sor kerülne, habár az nem tartozik a vállalat prioritásai közé” – olvasható a Környezetvédelmi Minisztérium Állami Geológiai Bizottságának közleményében. „Ha a hatóság nem finanszírozza a kutatást, nincs joga beleavatkozni a dolgokba” – magyarázta a Ludovika Energy. A minisztérium erre azt válaszolta, hogy a közigazgatási eljárás nemcsak a közérdeket, hanem a magánérdeket is figyelembe veszi. A minisztériumon kívül az eljárásban a helyi önkormányzatok is részt vesznek. Kassa és Kassabéla önkormányzata, illetve Kassa megye önkormányzata sem egyezik bele a kutatásokba. Ladislav Rovinský, a Szlovák Természetvédelmi Egyesület – Kassa 2013 alapszervezetének (Slovenský zväz ochrany prírody – ZO Košice 2013) tagja szerint az önkormányzatok ellenállásának döntő szerepe volt az uránbányászat megakadályozásában. „A vállalat csak formálisan hivatkozott a földfémek kutatására, így próbálta elkerülni, hogy az érintett önkormányzatok beavatkozzanak” – mondta Rovinský. A minisztérium döntése nem végleges, ezért a vállalat még fellebbezhet. (K:D, nr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?