Nő a táppénz és az anyasági

Pozsony |

<p>Januártól mintegy 300 ezer ember magasabb táppénzre számíthat, ha megbetegszik: nő a kiszabható felső határ.&nbsp;</p>

A magas fizetéssel rendelkezők egy teljes hónapra akár 990 eurót is kaphatnak. 

Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivőjének tájékoztatása szerint a magasabb juttatás azokra vonatkozik, akiknek bruttó fizetése meghaladja az 1287 eurót. „Mintegy 300 ezer emberről van szó” – mondta. Az emelkedés annak köszönhető, hogy nő a napi kivetési alap, amely alapján a táppénzt számolják. A táppénz összege a betegség első négy napjában a kivetési alap 25%-a, a negyedik naptól pedig annak 55%-a. Az emelkedés azonban hátrányos a munkaadók számára, mivel a betegség első 10 napjában ők fizetik a táppénzt. 

Januártól emelkedik az anyasági összege is. Ez magasabb a táppénznél, mivel a kivetési alap magasabb hányadát kapják a kismamák. Az anyaságinál az összeg a teljes időszakban a kivetési alap 70 százaléka, vagyis a kismamák csaknem a nettó fizetésükkel azonos összegű anyaságira számíthatnak. 
Januártól több járulékot kell fizetniük a legjobban keresőknek, mivel nő a járulékfizetés maximális kivetési alapja is. 

Az év végéig legfeljebb havi 4290 euróból számítják ki a járulékot, vagyis aki ennél többet keresett, az a 4290 euró feletti összegből már nem fizetett járulékot. Januártól a maximális kivetési alap 6181 euróra emelkedik.

(lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?