Emléktáblát kaphat a kommunista Gustáv Husák

Pozsony |

<p>Szlovákia Kommunista Pártja Pozsonyban emléktáblát avatna a volt csehszlovák kommunista vezető, Gustáv Husák tiszteletére. Az ötlet nem újkeletű, most azonban a KSS a smeres Ľuboš Blaha támogatását is elnyerte.&nbsp;</p>

"Az én személyes véleményem, hogy Gustáv Husák elismerést érdemel a fasizmus ellen vívott küzdelméért a szlovák nemzeti felkelés alatt, ezért magánszemélyként és parlamenti képviselőként is szívesen támogatom a kezdeményezést" - üzente a kommunistáknak Blaha. A smeres képviselő hozzátette: tisztában van vele, hogy Husák ellentmondásos történelmi alak, és a legkevésbé sem akarja védeni a normalizáció időszakában kifejtett tevékenységét, hiszen legfőbb példaképének Alexander Dubčeket tartja. Blaha ugyanakkor kínosnak érzi, hogy megfeledkezünk róla: a kommunisták oroszlánrészt vállaltak a szlovák nemzeti felkelésben. "A fasizmus legyőzését a nemzeti identitásunk alapkövének tekintem, és ostobaság, ha az antikommunisták ezt meghamisítják vagy elbagatellizálják" - tette hozzá.  "Nem tudom elképzelni, hogy például a franciák nem ünnepelnék az 1789-es forradalom évfordulóját, csak mert a jakobinus terror vagy a napóleoni háborúk követték azt. Ha megerőszakoljuk a törtenelmet és csak azokat emeljük ki, akiket a káder-szemlélet demokrataként és amerikabarátként ítél meg, a gyerekeink egyszer ki fognak nevetni" - véli Blaha. NEMCSAK HUSÁK EMLÉKE RAGADT ITT AZ ÁTKOSBÓL: UNIKÁLIS GALÉRIÁNKAT ITT TALÁLJA Gustáv Husák kommunista politikus 1913. január 10-én született Pozsonyhidegkúton.  1945 előtt is kapcsolatban volt a kommunista pártokkal, 1945-től a szlovákiai magyarok és a szlovákiai demokratikus erők ellen lépett fel. Az 1950-es évek elején koncepciós pert indítottak ellene, ennek áldozataként „burzsoá nacionalizmus” vádjával 1954-ben halálra ítélték, de végül nem végezték ki. 1960-ban szabadult ki, három évvel később rehabilitálták. Fontos szerephez jutott az 1968-as csehszlovákiai események kapcsán: eleinte támogatta Alexander Dubčeket, majd ellene fordult, és 1969. április 30-án ő lett Dubček utódjaként Csehszlovákia Kommunista Pártjának első titkára. 1975-ben foglalta el Csehszlovákia államelnöki székét. 1987-ben leváltották a párt éléről, utódja Miloš Jakeš lett. 1989-ben mondott le államelnöki funkciójáról. (SITA, wikipedia)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?