A Ku Klux Klan is Trumpot ünnepli

Washington |

<div>A Ku Klux Klan felvonulással ünnepli &nbsp;Donald Trump elnökválasztási győzelmét.</div>

A fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajgyűlölő szervezet december 3-ra hirdette meg felvonulását. A parádé részleteit, hogy Észak-Karolinában pontosan hol és hány órakor akarják megtartani felvonulásukat, egyelőre nem tették közzé. A bejelentés óriási felháborodást váltott ki republikánus és demokrata párti hívekben egyaránt.     Az észak-karolinai republikánusok és demokraták közösen ítélték el a kezdeményezést. „Undorodunk, és a elítéljük ezt a szélsőséges ideológiát és a hozzá kapcsolódó akciókat” – olvasható a republikánusok közleményében. „Ezek a cselekedetek és átgondolt akciók szemben állnak azokkal az erőfeszítésekkel, amelyekkel ismét naggyá tesszük Amerikát”.Donald Trump szintén azonnal elítélte a Ku Klux Klan tervezett demonstrációját. „Mr. Trump elhatárolódik ezektől az egyénektől, s a leghatározottabban elítéli gyűlöletkeltő üzeneteiket” – hangoztatta szóvivője.  AZ ISZLAMISTA TERRORISTÁK IS TRUMP GYŐZELMÉT ÜNNEPLIK November elején a Ku Klux Klan hivatalos lapja címoldalon biztosította támogatásáról Trumpot.A Ku Klux Klant 1865-ben alapította a rabszolgatartó déli államok szövetségének néhány katonája, és az 1870-es évekre már csaknem valamennyi déli államban voltak szervezetei. Fehér csuklyában, égő fáklyákkal vonultak és öltek meg fekete amerikaiakat. 1871-ben ugyan törvényi úton feloszlatták a szervezetet, de 1915-ben a georgiai Atlantában újraalakult, akkor már katolikusokat és zsidókat is célkeresztjébe vett, meghirdette a kelet-európai bevándorlók üldözését, majd az 1960-as évek elején, a polgárjogi mozgalmak idején éledt újra. Bár a szervezetet hivatalosan betiltották, becslések szerint mintegy ötezer titkos tagja van.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?