Megszűnik a terrorizmussal vádolt HVIM-aktivisták házi őrizete

Kolozsvár |

<p>Megszűnik a székelyföldi merényletkísérlettel vádolt Beke István, és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltán házi őrizete azt követően, hogy a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem fellebbezett a kényszerintézkedést hatósági felügyeletre enyhítő november 4-i bírósági végzés ellen.</p>

A végzést kimondó bukaresti táblabíróság illetékese az MTI-nek elmondta, pénteken értesítették a rendőrséget a kényszerintézkedés enyhítéséről. A hatósági felügyelet idejére a bíróság megtiltotta Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba lépjenek egymással vagy az ügy tanúival, nem vehetnek továbbá részt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Szent László Serege egyesület rendezvényein, engedély nélkül nem hagyhatják el Romániát, és időközönként jelentkezniük kell a hatóságoknál. 

A HVIM erdélyi aktivistái ellen május 19-én emelt vádat a DIICOT. Beke Istvánt közösség elleni merénylet kísérletével, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt a két említett bűncselekményre való felbujtással vádolják.

Az ügyészség szerint emberélet kioltására alkalmas bombát lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM székelyföldi vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, valamint arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez. 

A vádiratban a DIICOT arra kéri a bíróságot, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában nem bejegyzett HVIM-et, valamint a nyilvántartásba vett Szent László Serege Egyesületet. Az erdélyi magyar lapok szerint az ügyészek a román közvélemény érzelmeire is hatni próbáltak azzal, hogy folyamatosan a vádlottak román- és Románia-ellenességét, valamint Nagy-Magyarország visszaállításának a veszélyét hangoztatják. 

A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről estére, majd januárban heti egy alkalommal demonstrációt rendeztek Kézdivásárhelyen. Résztvevői a vizsgálati fogságba helyezettekkel szolidaritásukat, a román hatóságok eljárásával szemben pedig bizalmatlanságukat fejezték ki. A vádemelés után a HVIM, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezetek májusban újabb tüntetésen fejezték ki szolidaritásukat a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal. 

A per érdemi tárgyalása szeptemberben kezdődött el, és a tanúk meghallgatásánál tart. A következő tárgyalást - melyen várhatóan az ügy meg nem nevezett koronatanúját is meghallgatják - december 5-re tűzték ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?