Kisebbfajta forradalom

<div>A trumpi új világnak egyelőre csak bejárata van.</div>

Hamarosan belépünk ebbe az új világba, amely elsősorban a remény, az újrakezdés lehetőségének a világaként kelleti magát azon amerikaiak milliói előtt, akik Donald Trumpra szavaztak. A világ maradék részén inkább az aggodalom lett úrrá. Hillary Clinton annak a kitaposott útnak a folytatását jelentette volna, amelyen a nyugati demokráciák az elmúlt évtizedekben haladtak. Donald Trump a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, az irracionalitás. A tömegek viszont kétségkívül beszélik ezt az irracionális nyelvet. Trump győzelmi beszédében nemhiába hangsúlyozta: ő nem kampányt vezet, hanem mozgalmat. Mozgalmát pedig nem a józanságra építette, hanem arra a „tökösségre”, ami neki már segített először dúsgazdag üzletemberré, végül a világ legerősebb emberévé válnia. Trump győzelme egyúttal a nyugati, hagyományos konzervatív-liberális értékrenden alapuló média bukása. Minden jelentős média Clinton győzelmét jósolta, az esélylatolgatások 90%-ra jelezték előre a demokrata sikert. Felvetődik a kérdés, mennyire torzított Hillary javára a média? Vajon Trump győzelme bizonyíték arra, hogy az emberek többsége már nemcsak a hagyományos establishmentnek, a „standard politikusoknak”, hanem a mediális fősodornak sem hisz? Valóban szakadék tátong aközött, ahogy a konzervatív-liberális alapokon nyugvó sajtó a világot látja/láttatja, illetve ahogy az emberek többsége a hétköznapjait éli? Vagy amit látunk, az inkább csak azoknak az új, alternatív médiaeszközöknek az erejét mutatja, amelyek kiválóan szolgálják a populista politikai propagandát? Ezek kulcsfontosságú kérdéseknek tűnnek a nyugati demokráciák jövőjét illetően. Trump győzelmében talán nem is maga Trump a legveszélyesebb, hanem hogy kiszabadulhat a szellem a palackból. Az amerikai demokráciát Trump nem tudja egyik napról a másikra leépíteni, de érzelmi alapú, a sértettségből táplálkozó politikája nyomán elszabadulhatnak az indulatok. Ami biztos: a trumpi világban nagyobb szükség lesz a józan mérlegelésre, mint eddig bármikor.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?