Vita Mátyás király somorjai szobráról

Somorja |

<div>Néhány lakos szerint másra kellett volna fordítani a pénzt, kifogásolták, hogy az önkormányzat nem tájékoztatott a tervről.</div>

Kovács Koppány önkormányzati képviselő szerint az egyik hírportál indulatokat szít az ügyben, Vladimír Gábor, a portál főszerkesztője ezt visszautasítja. A jövő hétvégén leplezik le Mátyás király szobrát a városi hivatal és a posta közötti területen. Mátyás király 550 éve járt Somorján, két napot töltött a városban. Az idei év a látogatás évfordulójának jegyében zajlott, több programot szerveztek, ezek kicsúcsosodása a szoboravatás. A város nyolcezer eurót különített el a szoborra. A šamorínčan.sk hírportál tájékoztatott a munkálatokról, közölte, mennyibe kerül a szobor. A cikkel kapcsolatos hozzászólásokban többen kitértek arra, hogy másra is fel lehetett volna használni a pénzt, és kifogásolták, hogy a város nem tájékoztatott a tervekről. „Úgy látszik a városunkba betelepült szlovákoknak és a samorincan.sk főszerkesztőjének már minden bántja a csőrét, ha levegőt veszünk, az is. November 13-án leplezzük le Mátyás király szobrát a városháza előtt. Legutóbb ez ütötte ki náluk a biztosítékot” – fogalmazott egy nyilatkozatában Kovács Koppány képviselő, a kulturális bizottság elnöke. Szerinte a főszerkesztő próbálja a város vezetése ellen hergelni a közvéleményt. „Minden témában lakossági fórumot szerveznének. Ez képtelenség” – mondta lapunknak Kovács Koppány.Vladimír Gábor közleményben reagált. „A Šamorínčan oldalain nap mint nap a városunk életéről és az itt élő emberekről szóló híreket és történeteket közlök. Írtunk Linka Tiborról, Slama Angelikáról, Juhász Tiborról, Nagy Jakabról, a vívókról, a focistákról vagy arról, hogy a Kaufland és a Billa legyen kétnyelvű. Miből tűnik úgy önöknek, hogy zavar engem, ha levegőt vesznek?” – fogalmazott Gábor.A képviselő szerint a portál csak a negatívumokkal foglalkozik. A főszerkesztő leszögezte, őt nem a szobor zavarja, csak pár soros tudósítást jelentetett meg arról, hogy Mátyás-szobor lesz a városban. Vladimír Gábor mesterségesen keltett gyűlölethullámként jellemezte a kialakult helyzetet.Somorja lakosságának nemzetiségi összetétele jelentősen átalakult az utóbbi években. A népszámlálási adatok szerint nő a szlovákok száma a csallóközi városban. Korábban elhangzott, hogy az új lakosok nehezen illeszkednek be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?