Álom x valóság

Pozsony |

<p>&nbsp;A Szlovák Nemzeti Galéria idei legigényesebb, Álom x valóság (vagyis álom versus valóság) című kiállítása az 1939&ndash;1945 közötti időszakban született művészetet prezentálja, de azt is bemutatja, hogy az első Szlovák Köztársaság idején milyen szerepet töltött be a propaganda.</p>

A 2017. február 26-ig látható kiállítás azt térképezi fel, hogyan változott a vizuális kultúra, valamint a propaganda szerepe és funkciója a szlovák állam fennállása alatt. A művészet formai változásait követi nyomon, feltárva azt is, hogy a vizuális kultúra ebben az ellentmondásos időszakban mennyiben tudott megmaradni függetlennek, és milyen mértékben állt az államhatalom és propagandája szolgálatába. „Elsődleges szándékunk az volt, hogy válaszokat találjuk arra a kérdésre, milyen feladatokat töltött, illetve tölthetett be a képzőművészet a szlovák államban. Milyen értékeket támogatott az új rezsim, vagy ellenkezőleg, melyekre tekintett kritikus szemmel és melyeket szorította háttérbe, s milyen formában tette ezt. Kiket protezsált, kiket tűrt meg s kiket vetett ki magából” – magyarázták a kiállítás kurátorai.

„A téma komplikáltsága miatt ez az egyik legnehezebb kiállítás azok közül, amelyeket a galériában az utóbbi időben létrehoztunk. Ez egy művészeti prezentáció, nem történelemkönyv és nem is morális ítélkezés” – mondta Alexandra Kusá, a galéria igazgatója. Amikor az Álom x valóság előkészületi munkálatainak két évvel ezelőtt nekiláttak, nem lehetett tudni, hogy mire a kiállítás elkészül, úgy alakul a politikai helyzet, ahogy alakult. Az igazgató elmondta, több olyan anyag látható a kiállításon, amely az aktuálpolitikai történések fényében akár félreértelmezhető is lehet, de szakmailag mindent megtettek azért, hogy ez ne történhessen meg. „A látogatók bizonyos része még mindig nem különbözteti meg a művészeti kiállítást a történelmitől, nem érti vagy nem akarja érteni az esztétikai jellegű befogadás lényegét, ezért gyakran vár el a művészettörténeti elemzések eredményeit összegző anyagtól is morális ítélkezést, iránymutatást, vagy legalábbis arra számít, hogy megerősíti saját elképzeléseiben.” Ezzel a művészeti és muzeális anyagot is felvonultató, esztétikai jellegű kiállítással a galéria munkatársai igyekeznek kérdéseket feltenni és ismereteket bővíteni. „Azzal, hogy végigvezetjük a látogatót ezen az ellentmondásos időszakon, amikor egymás mellett, de gyakran elkülönülve létezett az értékes műalkotás és a gyűlölködő plakát” – fogalmazott az igazgató.

A kiállítás zömét szépművészeti alkotások teszik ki, de ezek mellett a vizuális kultúra egyéb ágai is megjelennek. Ennek megfelelően három kurátor dolgozott a kiállítás létrejöttén. Katarína Bajcurová a szépművészetek területéről – festmények, szobrok, grafikák, rajzok, alkalmazott grafika (plakát, bélyeg- és pénztervezés, könyvgrafika), dizájn – válogatott. Petra Hanáková a filmarchívumi anyagot állította össze, Bohunka Koklesová pedig a korabeli fotóanyagából szemlézett.

„A kiállításon nem csak művészet van jelen – mondta Katarína Bajcurová. – Művészetnek nem nevezhető munkák, propagandacélokra használt produktumok is jócskán fellelhetők a tárlaton. Ha új szemmel akarunk nézni az adott időszakra, nem hagyhattuk ki azokat sem.” Vagyis a fasiszta propaganda szolgálatába állított giccs is részét képezi a gyűjteménynek. Anélkül ugyanis nem, vagy kevésbé lennénk képesek megérteni és értékelni a kor nívós művészeti alkotásait (témáját, formavilágát) – vallják a tárlat alkotói.

Az Álom x valóság időrendben építkezik, tematikus felosztással. 1200 kiállítási elemet vonultat fel. A szokásosnál is több eligazító szöveget iktattak be a műtárgyak és dokumentumok közé – a kurátorok arra kérik a közönséget, hogy szenteljen kellő figyelmet a szöveges tájékoztatóknak. A látogatók számára fontos információ, hogy az Esterházy-palota második és harmadik emeletén található kiállítás bejárását a harmadikon kell kezdeni.

Az Álom x valóság a szlovák állam megalakulásával, építésének kezdeteivel indul és a szlovák nemzeti felkelést érintve a felszabadítással ér véget (néhány, az összefüggések értéséhez fontos tárgyat 1938-ból és 1946-ból is beemeltek a kiállításba).

A mustra rekordszámú kölcsönzött anyagot vonultat fel. A nemzeti galéria tulajdonában lévő tárgyakon kívül több mint negyven hazai és külföldi múzeumból, galériából és levéltárból származó tárgy szerepel a kollekcióban, de magángyűjtők is hozzájárultak a kiállításhoz.

A tárlat ideje alatt több kísérőprogram segíti majd a téma pontosabb megértését. November 9-től december 14-ig a Lumiere moziban az 1939–1945-ös időszakkal foglalkozó filmekből rendeznek szemlét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?