Buzeráljuk a kisebbet!

Normális társadalmakban ez úgy szokás, hogy a hatalom a kisebbeket, a kiszolgáltatott helyzetben lévőket védi. Mert ez indokolt a leginkább, a közösségi szolidaritás, az esélyegyenlőség elve ezt diktálja. Nálunk ez olykor (sokszor?) nem épp így működik. Ha végigmegyünk a republika déli járásain, sok színmagyar településen is csak mutatóba találunk magyar feliratot. A sok potraviny, otváracie hodiny, ulica, žiadosť és kúpa-predaj között egy-két nyitvatartást. Mi erre a legjobb szlovák válasz, a pozsonyi „best practice”? A nyelvrendőrség: amely kiszáll, és elmagyarázza, hogy az a kevés magyar szöveg, ami van, hol és miért nem lehet ott, ahol van. Mert na Slovensku po slovensky, a magyar meg csak megtűrt.

Az egész rendszer így van felépítve. Adott egy perverz államnyelvtörvény, amely azzal az egy céllal jött létre először Mečiarék, majd Ficóék alatt, hogy mutassa a szlovák nyelv szupremáciáját, mindenhatóságát. Ezt a törvényt sajnos a Radičová-kabinet idejében is csak kozmetikázni sikerült az akkori magyar érdekképviseletnek. A törvény értelmében pedig a kulturális minisztériumon belül adott egy nyelvrendőrség, amelynek feladata, hogy a feljelentések alapján hatóságilag buzerálja az önkormányzatokat és mindazokat, akik a jogszabály hatálya alatt állnak. A hivatalnokok pedig nagyon ügybuzgók. Ha a gyengébbet kell bántani, az ügyintézés mindig flottul zajlik.

Van egy toldozott-foldozott kisebbségi nyelvtörvényünk is, amelyről viszont tudjuk: betartatását kevésbé veszik komolyan az illetékesek. Pedig pont azt védi, amit van értelme védeni: a kisebbségi nyelvet. A sok potraviny és žiadosť közé szorult magyar szót. Vagyis védené, ha effektív lenne. Lesz ennek betartatására elég politikai akarat a következő négy évben?

"BOŽE, POŽEHNAJ MAĎARA!" - IZSÁN MÉG A HIMNUSZT IS LE KELLETT FORDÍTANI

A kétnyelvű vasúti táblák kihelyezése, melyek az utóbbi 4–5 évben szimbolikus üggyé vált, egy tollvonással (copyright Bugár Béla) elintézhető lenne. Csak az a tollvonás tart sokáig. Ha pedig összeszámolnánk, mennyi költséggel járt a nyelvrendőrség felesleges bősi kiruccanása (benzin, anyag, munkaköltség), nem járnánk messze az igazságtól, ha azt mondanánk: ennyi pénzből számtalan déli állomást kétnyelvűsíteni lehetett volna.

Csak a rendszer nem ilyen. Nem azért van, hogy valós igényeket elégítsen ki, hogy problémákat oldjon meg, hogy a szorult helyzetben lévőt segítse.