Nyitva maradt kérdések

Tessenek oszolni, nincs itt semmi látnivaló, ismét keleten kel fel a nap, a kovácsok kard helyett megint kaszát kovácsolnak, és újra szállnak a sűrű dunaszerdahelyi éjszakában a kósza „pimokárok”. Az internetes kommentelők szerint művelt és „jó arc” Cseh valószínűleg könnyedén szerez más munkát mérnöki diplomájával, és magának a földművelésügyi államtitkárnak, Csicsai Gábornak az ajánlólevelével a zsebében – hiszen az államtitkár úr „fiatal, ambiciózus úriembernek” tartja őt. Ha így van, szívből szurkolunk neki, a „mi kutyánk kölyke”, ne vesszenek el a tehetségek.

Ne maradjunk azonban ennyiben, mert maga a sztori jóval több a „koldusból királyfi” mesénél, vagy egy bombasztikusan hangzó kidobóemberes–maffiás történetnél. Nyitott kérdések ugyanis maradtak bőven, s ha nem teszik fel azokat az ehhez hasonló lemondásokkal kapcsolatban, általában elsikkadnak. Ezek a kérdések pedig az elburjánzott politikai kliensrendszer lényegére világítanak rá. Tegyük is fel őket.

Kézenfekvő kérdés például az, voltaképpen akkor ki a felelős azért, hogy egy földművelésügyi szakmenedzseri tapasztalattal nem rendelkező fiatalember kapott meg egy hirtelen létrehozott flekket, amiért az évtizedes tapasztalattal bíró szakemberek simán belemennének egy utolsó vérig menő késpárbajba?

Menjünk egy szinttel mélyebbre: mi köze a Hídnak, pontosabban Csicsai Gábornak Cseh Mariánhoz? Nehéz elhinni, hogy egy olyan ügynökségnél, melynek vezetőségében háromból ketten a Smer és az SNS jelöltjei, a harmadik – épp egy dunaszerdahelyi magyar biztonsági ember, aki több helyi hidas rendezvényen volt már biztonsági őr – ne a Híd jelöltje lenne. Bugárék meglehetősen ügyetlenek lennének, ha egy olyan tárcánál, ahol Csicsai személyében államtitkáruk van, ne használnának ki minden lehetőséget arra, hogy saját embert rakjanak egy ilyen fontos posztra – és nem úgy ismerjük őket, mint akik nem használják ki az ilyen jellegű ziccereket.

S ha végül éltek ezzel, miért nem vállalták fel Cseh Mariánt teljes mellszélességgel? Hiszen Csicsai, aki azonnal kiegyenesített kaszát ragadott a sajtó ellen Cseh védelmében, szakmailag alkalmasnak találta őt. Miért kellett egy gyors lejáratú, személyre szabottnak tűnő pályázatot kiírni a politikai logika szerint nekik járó posztra ahelyett, hogy közvetlenül jelölték volna?

S végül az ügy legriasztóbb szála, a mocsár alja. Miért van az, hogy több, az üggyel foglalkozó kolléga azt a tanácsot kapta ismerőseitől, ne nagyon mutatkozzon manapság Dunaszerdahelyen? Vajon ez csak a város régi rossz hírének köszönhető, vagy közvetett csatornákon eljuttatott, valós fenyegetés? Még mindig ott tartunk, hogy a kényes ügyeket feszegető kollégákat fekete autók fogják követni az utcán, csak mert a munkájukat végzik? Nem léptünk már ezen túl úgy másfél évtizeddel ezelőtt?

Utóbbi kérdésekre talán épp az a dal adhatja meg a választ, melynek videoklippjében Cseh Marián is felbukkan. „Ha nem kell balhé, itt észen légy. Mert nem magyarázom el, ez Dunaszerdahely!”