Ne legyen igazunk!

<p>Kezdjük a pozitívummal. Az offshore-törvény elfogadása önmagában kétségtelenül jó dolog. Minden olyan lépést, amely a korrupció korlátozására és a közpénzek elköltésének átláthatóvá tételére törekszik, trombitaszóval kellene üdvözölni. Pláne, ha még ellenzéki képviselők módosító javaslata is bekerül a jogszabályba.</p>

Csakhogy. Indokolt az aggodalom azzal kapcsolatban, hogyan fog a törvény működni a gyakorlatban. Szlovákiában ugyanis nem is a jogszabályokkal van a fő gond, hanem a végrehajtásukkal. Korrupcióval foglalkozó szakemberek évek óta hangoztatják, hogy a meglévő paragrafusok alapján hatékonyan fel lehetne lépni a közpénzek lenyúlása ellen, ha lenne rá szándék. Legfelső politikai szándékra kell gondolni, amely megadja a „független” bűnüldöző szervek, a rendőrség, az ügyészség, az adóhatóság irányvonalát.

Talán nincs meg a törvényi háttere annak, hogy felelősségre vonják a Gorilla-botrány vagy a Bašternák-ügy szereplőit? Ám ez mit sem ér addig, amíg a felelősök a „mi embereink”, akik legfelső politikai védelem alatt álnak.

A törvény kapcsán érdekes dologra mutat rá Dag Daniš kommentátor az aktuality.sk portálon.

A Penta és a Denník N perében tanúként vallomást tett a bíróságon Juraj Široký, aki szemrebbenés nélkül azt mondta, soha nem volt részvényese a Váhostavnak. Tette mindezt a bíróság előtt, ahol eskü alatt vallott. S formálisan igazat mondhatott, mert a Váhostav valódi tulajdonosi struktúrája elvész a tulajdonos cégek végeláthatatlan rétegei alatt.

Szóval ahhoz, hogy az offshore-törvény valóban hatásos legyen, az kell, hogy a hatóságok ne elégedjenek meg a formális válaszokkal, akkor sem, ha a „mi embereinkről” van szó.

Ennek kapcsán, ismerve a legerősebb kormánypárt részvényesi struktúráját és DNS-ét, azonban bátorkodunk némi szkepszisnek hangot adni. Adalékként azzal a kívánsággal, bárcsak ne lenne igazunk!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?