Esély sem volt az amerikai segítségre 1956-ban

Budapest |

<p>Kecskés D. Gusztáv történész szerint a szovjet-amerikai szembenállás, a hidegháborús érdekszférák katonai vonatkozásának kialakulása, amely lényegében a második világháború végén megtörtént, &quot;eleve lehetetlenné tette&quot;, hogy akár ENSZ-katonák, akár más nyugati vagy amerikai katonák megjelenjenek Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc idején.</p>

A történész az M1 aktuális csatorna műsorában szerda este azt mondta: a forradalommal kapcsolatban az ENSZ-nek gyakorlatilag nem volt manőverezési lehetősége; a nemzetközi szervezet szerepét a korabeli Magyarország, de részben a világ közvéleménye is túlértékelte.

Kecskés D. Gusztáv úgy fogalmazott: illúziókat keltett sokakban, hogy az ENSZ sikeresen kezelte a szuezi válságot, de ez csak úgy történhetett meg, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt támogatta ezt. A szuezi válság a két szuperhatalomnak Magyarországgal kapcsolatban "ürügyként" kiválóan használható volt - fogalmazott. A szovjetek megértették, hogy a közvélemény a szuezi történések felé fordul, az jobban "eladható", az amerikaiak pedig, akik az 1950-es évek elejétől hirdették, például a Szabad Európa rádión keresztül, hogy egy vasfüggöny mögötti nép lázadását nem néznék tétlenül, "ráfoghatták" a szuezi válságra, hogy miért nem sikerült megsegíteniük Magyarországot - részletezte. "De mindez csak ürügy volt" - hangoztatta.

’56-BAN MEGOSZLOTT A VILÁG FIGYELME

Közölte: az ENSZ-nek rengeteg anyaga van az 1956 és 1963 közötti Magyarországról, mert a világszervezetben "válsággócnak" tekintették az országot.

Kecskés D. Gusztáv szólt arról is, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztossága az 1956-os magyar menekülthullám sikeres kezelésének köszönheti, hogy megerősödött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?