Nyolcmillió forintot kap a Pozsonyi Magyar Szakkollégium

Budapest |

<p>Több mint nyolcmillió forinttal támogatja a felvidéki szakkollégiumi rendszer működését a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, a támogatás hozzájárul a felvidéki szakkollégiumi rendszer kiépítéséhez és a Pozsonyi Magyar Szakkollégium működtetéshez - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel.</p>

Mint írták, a pályázó Pro Collegio Posoniensi Alapítvány célja a szlovákiai magyar közösség és a vezető felvidéki értelmiség megerősítése.

A magyarországi szakkollégiumokhoz hasonlóan a felvidéki kollégium is egyetemi hallgatókat tömörítő intézmény, amely interdiszciplináris jelleggel, demokratikus önkormányzattal működik. 

A pozsonyi szakkollégium működése hozzájárul a felvidéki magyar társadalmi és közéleti elitképzéshez, valamint közösségi célokat is szolgál. A szakkollégium 20 fős kapacitással indult, szeptembertől 15 diák tagja a közösségnek. Ők a legkülönfélébb szakokon tanulnak, a legnagyobb csoportot - a diákok harmadát - a közgazdászok adják. Jövő szeptembertől 25-30-ra szeretnék bővíteni a létszámot - idézték a közleményben a szakkollégium igazgatóját. 

Mózes Szabolcs kifejtette, az alapítvány támogatásának köszönhetően a szakkollégium diákjai részt vehetnek politikai közgazdasági kurzusokon, valamint készségfejlesztő tréningeken és előadásokon. A cél az, hogy a diákok jó szakemberek legyenek, ám emellett a társadalmi és közéleti történéseket is értelmezni tudják. Az eddigi visszajelzések pozitívak, a hallgatók aktívak a kurzusokon és a vitaesteken. 

Az igazgatót idézve azt írták, a szlovákiai magyar közösség egyik alapproblémája, hogy 1989 után csak kezdetleges formában alakult ki az értelmiségi elitképzés intézményi háttere. A Pro Collegio Posoniensi Alapítvány célja egy olyan szakkollégium kiépítése, amelynek végzőseiben erős a küldetéstudat, a szülőföldjükön maradnak, ám nyitottságukkal aktívan bekapcsolódnak a felvidéki magyar társadalmi életbe. 

Szükség van jó szakemberekre, olyan fiatalokra, akik felkészültek, ám nem hagyják el szülőföldjüket és ott aktívan kapcsolódnak be a társadalmi életbe. Ebben lehet nagy segítség a szakkollégium, amelynek működtetéséhez a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány hathatós segítséget nyújtott - idézték a szakkollégium vezetőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?