Támadást indítottak a dzsihádisták Kirkukban

Kirkuk |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei pénteken támadást indítottak az északkelet-iraki Kirkuk több pontján, illetve a város környékén, az akció nyilvánvaló célja elvonni a hatóságok figyelmét a várostól 170 kilométerre délkeletre fekvő Moszulnál folyó harcoktól.</p>

A terület a kurd erők ellenőrzése alatt áll. 

Kirkukot több robbanás rázta meg, illetve összecsapások kezdődtek, amelyek jelenleg is tartanak. Robbanómellényt viselő fegyveresek ütöttek rajta közigazgatási épületeken. Szemtanúk elmondták, hogy az összecsapások többsége a városközpontban, a kormányzati épületegyüttesnél zajlanak.         

Egy kurd titkosszolgálati tiszt azt mondta, hogy négy öngyilkos támadó ütött rajta a rendőrség székházán, egy ellenőrző ponton és egy járőr egységen.  

A Rudáv kurd tévé felvételein füst gomolyog a város felett. A műsorban Nadzsmafin Karim, a település kormányzója ugyanakkor bejelentette, hogy a fegyveresek nem foglaltak el kormányzati épületet.

Az IÁ szócsöve, az Aamák hírügynökség azt írta, hogy embereik követték el a támadást. 

Más források arról is beszámoltak, hogy egy erőműnél öngyilkos merénylet történt, Kirkuktól negyven kilométerre északnyugatra, Dibisznél. Három merénylő robbantotta fel magát. A detonációban meghalt az erőmű 12 iraki alkalmazottja és négy műszaki szakembere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?