Több társasháznak lehet a jövőben saját kazánja

Pozsony |

<p>A társasházakban lakóknak jelenleg is rengeteg akadállyal kell szembenézniük, ha a lakóházukat saját kazánnal szeretnék fűteni. Az ellenzék már korábban szerette volna elérni, hogy enyhítsenek a szabályokon, a Smer azonban a javaslataikat rendre visszautasította, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak. Ez utóbbinak holnap kellene döntenie az ügyben.</p>

„Az Alkotmánybíróság október 12-én, vagyis holnap dönt arról, hogy a társasházak lakói a jövőben szabadon dönthetnek-e a saját kazánház kiépítéséről” – jelentette be Jozef Viskupič, az OĽaNO–NOVA parlamenti képviselője, aki szerint a Smer 2014-es jogszabály-módosítása miatt erre jelenleg nincs lehetőség. „A nagy távhőszolgáltatók az ellenzék szerint továbbra is megakadályozhatják a társasházak lakóközösségeit abban, hogy saját kazánt vásárolva leváljanak a központi fűtésről. Mindez nagyjából olyan, mintha a mobilszolgáltatók véleményét kérnék ki, ha valaki ott szeretné őket hagyni. Egy piacgazdaságban abszurd dolognak számít, ha egy céget arról kérdeznek, egyetért-e saját konkurenciájának a létrehozásával” – érvel Viskupič, aki a párttársaival, Eduard Hegerrel és Karol Galekkel már több ezzel kapcsolatos módosító javaslatot is benyújtott a parlamentbe. Ezeket a Smer képviselői azonban folyamatosan leszavazták.

Ezt követően – több mint egy évvel ezelőtt – fordultak az Alkotmánybírósághoz, hogy vizsgálja felül a jogszabályt. „A nagy kérdés, hogy a társasházakban lakók tulajdonjoga milyen mértékben van biztosítva. Az Alkotmánybíróságnak így arra kellene választ adnia, hogy a lakóknak jogukban áll-e függetlenedni a hőszolgáltatótól” – tette hozzá Viskupič. Galek arra is felhívta a figyelmet, hogy a Smer nem ingyen kedvezett a nagy hőszolgáltatóknak. „10 ezer euró, ennyiért módosítottak az ügyben illetékes parlamenti bizottság kormánypárti képviselői a véleményükön a jogszabály 2014-es megvitatása során” – vallja Galek, aki ezzel kapcsolatban csak annyit árult el, hogy az ügyben nyomoz a rendőrség. „A jogszabály alkotmányellenes” – állítja Miroslav Kadúc ügyvéd is, aki szerint a nagy hőszolgáltatók képesek megakadályozni, hogy a társasházak saját fűtésre álljanak át.

A hőszolgáltatásról szóló törvény vitatott módosítása azonban nem csupán jogi kérdés. „Ha a társasházakat megakadályozzuk abban, hogy olcsóbb fűtési módra térjenek át, azzal az egyébként is aggasztó méreteket öltő energiaszegénységet növeljük, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a saját kazán felszerelésével jelentős megtakarítást lehet elérni, és a befektetés pár éven belül megtérülhet” – mondta Viskupič. Energiaszegénynek azok a háztartások tekinthetők, amelyek nem képesek megfelelő szintre fűteni lakásukat, vagy az energiaköltség kiadása után a háztartás a hivatalos szegénységi küszöb alá kerül.

A nagy hőszolgáltatók ugyanakkor egész másként értékelik a jogszabályt. A szakmai szervezetük által korábban kiadott nyilatkozatban emlékeztetnek arra, hogy a 2014-ben életbe lépett módosítás nem ad vétójogot számukra a társasházi kazánházak létrehozásánál, a döntést ugyanis az építésügyi hivatal hozza meg. Ha pedig a község az összes körülmény mérlegelése után jóváhagyja a projektet, a hőszolgáltató viszont nem, az építésügyi hivatal köteles a gazdasági minisztériumhoz fordulni, és az hozza meg a végső döntést. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?