Meghalt a nácikat mérgező "zsidó kommandó" utolsó tagja

Jeruzsálem |

<p>Elhunyt kilencvenegy éves korában Joszef Harmac, a nácik ellen a második világháború után bosszúakciókat tervező és egy esetben sikeresen végrehajtó zsidó csoport utolsó tagja - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.&nbsp;</p>

Harmac 1925-ben Litvánia Rokiskis nevű kisvárosában született, tehetős zsidó családban. A náci megszállás után egész családját kiirtották. Ő egy csoport élén a gettó alatti csatornákon a közeli erdőkbe szökött, ahol csatlakozott a partizánokhoz. 

A háború végéig a németek és szövetségeseik ellen harcolt, majd Litvánia nácik alóli felszabadulása és szovjet megszállása után titokban elhagyta Európát, és az akkori Palesztinába utazott. 

Ott csatlakozott a németek ellen bosszút forraló csoporthoz, amely kiválasztott néhány nagyobb várost, amelyben az ivóvíz megmérgezését tervezték, és ehhez a Weizman tudományos intézettől mérget is szereztek.

Ötletüket a Palesztinában élő zsidók vezetősége szélsőségesnek tartotta, és a csoportot vezető Aba Kovnert letartóztatták egy Európába tartó hajón. Kovner a tengerbe öntötte a nála lévő mérget, és soha nem hajtották végre a tervet. 

A csoportnak viszont sikerült végrehajtania egy másik akciót. Egy amerikai fogolytáborban 1946-ban megmérgezték az ott tartott SS katonákat. Több mint kétezer-kétszázan megbetegedtek, de halálos áldozatról nincs információ. 

Harmac a bosszúállás kudarca után a Zsidó Ügynökségben (Szohnut) dolgozott, ahol előbb titokban, majd Izrael állam megalakulása után nyíltan a zsidók Palesztinába, majd Izraelbe költöztetését segítette. Később az Ort nevű izraeli iskolahálózatot vezette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?