Flašíková Beňová egyelőre nem látja Fico utódját

Pozsony |

<p>Monika Flašíková Beňová, a Smer európai parlamenti képviselője egyelőre nem látja a Smer-ben Robert Fico lehetséges utódját.</p>

Flašíková Beňová, aki Smer egyik alapító tagja, nem lát a párt szűk vezetésében senkit, aki helyettesíthetné Robert Fico kormányfőt.

A SITA ügynökségnek azt mondta: a cserének akkor jön el az ideje, ha létezik valaki, aki képes helyettesíteni a lecserélendő személyt. Fico utódját azonban az új arcok között sem látja, s nem tetszik neki, hogy a Bašternák-botrány során sokan csendben maradtak.

PÁRTSZAKADÁS A SMERBEN?

„Senki nem mer reálisan kommunikálni a politikáról. Nem érthetek egyet ugyanis azzal, hogy ha tényleg megtöntént az, ami Kaliňákkal történt, akkor az egész vezetés, az elnökség és a képviselői klub is kijelenti, hogy őket ez igazából nem zavarja. Ha nem tartják fontosnak az erkölcsiséget egy politikai tisztség betöltésénél, akkor megértem, hogy nem zavarja őket, hogy Kaliňák továbbra is miniszter marad. Mi már nem élünk a 90-es években, amikor az erkölcsnek tényleg nem volt akkora jelentősége“ - mondta Flašíková Beňová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?