Pfundtner is találkozott a galántai intézet vezetőjével

Pozsony |

<p>Pfundtner Editet, a Híd képviselőjét arról kérdeztük, miért és milyen körülmények között találkozott a galántai intézet vezetőjével.</p>

Erik Tomáš azt állította, hogy ön is találkozott Peter Tománekkel, a galántai reszocializációs intézet igazgatójával. Mikor kereste önt meg az igazgató?

Két alkalommal találkoztam Tománek úrral. Múlt hétfőn a parlament emberjogi bizottsága tárgyalt a galántai intézet ügyéről, az igazgató úr pedig jelen volt a tanácskozáson. Akkor csak köszöntünk egymásnak, nem beszélgettünk. Másodszor pedig az Alena Bašistová sieťes bizottsági elnök által szintén ehhez a témához kapcsolódóan szervezett kerekasztal-beszélgetésen találkoztam vele. Akkor feleségével együtt meghívott, hogy látogassak el a központba. Ezt én visszautasítottam, mivel a parlament emberjogi bizottsága elfogadott egy határozatot, ez alapján a bizottsági tagok képviselői ellenőrzést tartanak majd az intézetben. Mint bizottsági tag szeretnék oda látogatni, nem pedig egyedül.

Visszautasítja tehát, hogy az említett két alkalmon kívül máskor találkozott volna Peter Tománek igazgatóval?

Máskor nem találkoztam vele.

Ha megkereste volna önt Tománek úr, hogy négyszemközt szeretne beszélni önnel az intézet körül kirobbant botrányról, sort kerített volna a találkozóra?

Én négyszemközt biztosan nem vállaltam volna egy ilyen beszélgetést. A mondanivalóját a bizottsági ülésen hallgattam volna meg.

Hogyan értékeli azt, hogy kollégája, Erik Tomáš találkozott a galántai intézet igazgatójával a botrány kirobbanását követően?

Szerintem minden képviselőnek szíve joga, hogy eldöntse, kivel találkozik és kinek az érveit hallgatja meg. Én nem látok ebben semmi gyanúsat. Erik Tomáš nem tud döntéseket hozni ebben az ügyben.

Ki mindenki kereste meg önt mint bizottsági tagot a galántai intézettel kapcsolatban?

A szakmai kerekasztalt követően két szülő szólított meg, mindkettőjük gyermeke a galántai intézetben van. Emellett elektronikus formában megkaptam a szülők nyílt levelét, ezenfelül elektronikus levelet kaptam olyan hozzátartozóktól, akiknek a rokonai szintén ebben az intézetben vannak. Ők egyébként pozitívan nyilatkoztak az intézményről.

Mennyire jellemző, hogy egy-egy folyó üggyel kapcsolatban megkeresik az érintettek a bizottsági tagokat?

Nem emlékszem rá, hogy lett volna még egy a sajtó által ilyen mértékben felkapott téma, amelyben megkerestek volna. Egyébként a törvénymódosítások során és egyéb témákban is számos megkeresés érkezik a képviselőkhöz. Van, hogy csak információkat kapunk, de az is előfordul, hogy arra kérnek, vegyük figyelembe érveiket a szavazás során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?