Kuzmina készül a visszatérésre

<p>A kétszeres olimpiai bajnok Anastasia Kuzmina az elmúlt két szezonban hiányzott a versenypályákról, a honosított szlovák sílövőnek tavaly júliusban született meg a kislánya, Olívia. Kuzmina most már a visszatérésre készül, a felkészülésben Olívia is aktívan részt vesz. A 32 éves biatlonossal jelenlegi formájáról és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.</p>

Hogy halad a felkészülése, és milyen formában van most?

Már mögöttem van a tavaszi és a nyári felkészülés, ahol megszereztem mindazokat az alapokat, amelyek az anyasági szabadság alatt hiányoztak. Augusztusban már komplex felkészülésünk volt, amelyben ötvöztük a futást és a lövészetet. Ez már az a munka, amelynek az eredménye télen látható lesz. Még korai arról beszélni, milyen formában vagyok, de a válogatottban már volt egy felmérő versenyünk, ahol nyertem. Nem is lenne jó, ha most azt mondhatnám, hogy száz százalékra készen állok, hiszen még van idő a szezonkezdetig, addig még csiszolni lehet a formát, ki lehet javítani az apró hiányosságokat.

Hol készült az új szezonra?

Nyáron csak Szlovákiában készültem, most jönnek a külföldi edzőtáborok. A hagyományos Dachstein és Tyumeny mellett két Vk-helyszínen is fogok edzőtáborozni, Pokljukában és Hochfilzenben. Minden lőtér más és más, megvannak a sajátosságai, ezért is jó, ha ott tudunk edzeni, ahol később versenyezni is fogunk. Az elszántság, az akarás megvan, már nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon. Hosszú volt az időszak, amíg csak – idézőjelben – otthon ültem.

Mikor kezdi a szezont?

A Világkupa első fordulóját a tervek szerint kihagyom, de decemberben már versenyezni akarok.

Mennyire volt nehéz újra felvenni a tempót, immár kétgyermekes édesanyaként?

Nem mondom, hogy könnyű volt. Most, hogy már Olívia is köztünk van, több lett a gondom, de akkora boldogságot jelent mindannyiunknak, hogy az minden gondot elhomályosít. És ha néha valami nem megy úgy, ahogy szeretném, nagyon erős, támogató csapat van körülöttem, akik mindenben segítenek. Sokan azt mondják, hogy a második gyerek után már nehéz egy sportolónak visszatérni a versenyzéshez, de nekem megvan az az óriási előnyöm, hogy a fiam, a kilencéves Jeliszej nagyon felelősségteljes és figyelmes, és sokat segít. Sportolócsaládban nőtt fel, így pontosan tudja, mire van szükségem, mikor kell pihennem. Ha például délután, amikor nekem a regeneráció miatt nyugalomra van szükségem, Olívia nem akar aludni, akkor Jeliszej szórakoztatja. Ők jól érzik magukat együtt, nekem pedig megvan a szükséges pihenésem, hogy az edzés második fázisára jókedvűen, kellő hangulatban mehessek.

Nem volt egyetlen pillanat sem, amikor úgy gondolta, abbahagyja a versenyzői pályafutását?

Mindig vannak nehéz percek. De olyan helyzet még nem állt elő, hogy úgy éreztem volna, nem vagyok képes rá, nincs elég erőm. Az ember néha fáradt, de a fáradtság gyorsan elmúlik, ha ránézek a mosolygó gyerekeimre, és ha a férjem mindig ott van mellettem. Ő ellenőrzi az edzésmennyiséget is, hogy ne lőjünk túl a célon, mert én már nagyon várom, hogy újra versenyezhessek, néhányszor vissza is kell fogni, nehogy teljesen kinyírjam magam. Én szinte a terhesség utolsó napjáig edzettem, és utána is gyorsan visszatértem a mozgáshoz, szóval úgy érzem, hogy két éve csak edzek, edzek, és már nagyon hiányzik a versenyzés.

Gondol már a 2018-as pjongcsangi olimpiára?

Természetesen. Már azon gondolkozunk, hogyan építsük fel a felkészülést az olimpiai szezonban. Most gyakorlatilag leteszteljük a helyszíneket, az időbeosztást, hogy milyen felkészülés felel meg a leginkább, mi az, ami a szervezetnek a legideálisabb. Korea elég messze van, nem egyszerű áthidalni az időeltolódást, valakinek ez nagyobb problémát jelent, valakinek kisebbet. Mivel mi gyakran utazunk Kamcsatkára és Új-Zélandra is, az én szervezetem már úgy hozzászokott az időzónaváltáshoz, hogy gyakorlatilag egy nap alatt át tudok állni. Most egyébként úgy érzem, nagyobb az esélyem a sikerre az olimpián, mint a 2017-es vb-n, bár ott is nagyon örülnék egy győzelemnek, hiszen ez lesz az utolsó vb-m, és az aranyérem még mindig hiányzik a gyűjteményemből. Ezüstöm és bronzom már van.

Olívia járni fog önnel a versenyekre?

Még mindig szoptatok, és az egészségi állapotomból kiindulva azt tanácsolták nekem, hogy amíg csak lehet, szoptassam Olíviát. Vagyis ha decemberig nem apad el a tejem, vagy Olívia nem unja meg az anyatejet, akkor biztosan velem fog jönni a versenyekre is.

Milyen gyerek Olívia?

Nagyon aktív, kis örökmozgó. Az anyjára ütött! Nem tud megülni két percet sem egy helyben, minden nagyon érdekli, mindent megnéz, megfigyel.

Hogy érzi, a két év szünet után nagyobb kedve van versenyezni, mint korábban?

Szerintem jót tett nekem ez a kihagyás. Ha egy újabb olimpiai ciklus alatt is csak folyton edzettem és versenyeztem volna, talán egy kicsit kiégtem volna. Sikerült jól összehangolni mindent, új családtag érkezett a családunkba, több tapasztalatom lett, és van bennem egyfajta bizonyítási vágy is. Sokan azt mondják, hogy kétgyerekes anyaként már nem lehet a sportban helytállni, én ezt kihívásnak veszem, és meg akarom mutatni, hogy igenis lehet. Talán kicsit önzően hangzik, hogy vissza akarok térni, és még el akarok érni néhány szép eredményt, én viszont úgy látom, hogy hosszú évek óta így élek, és ez nem jelent a gyerekek számára semmilyen hátrányt.

Ha a visszatérésre gondol, milyen érzések kavarognak önben? Csak az öröm, vagy van ott egy kis félsz is?

Az öröm mindenféle félelmet elnyom. Korábban mindig túlságosan is a szívemre vettem, mennyire fontos egy verseny, azon agyaltam, tényleg jó formában vagyok-e, aggódtam, nehogy csalódást okozzak a szurkolóimnak. Most viszont megtanultam más szemmel nézni erre. Elég sokat elértem már a sportban, és minden, ami a 2018-as olimpiáig történik, már csak bónusz.

Viszont kétszeres olimpiai bajnokként, többszörös Vk-futamgyőztesként nyilván nem akar a mezőny második felében végezni…

Természetesen nem, legalább a top 10-ben szeretnék benne lenni, ezért is térek vissza csak most. Ezért nem sürgettem a visszatérést, mint néhány más sportolónő, akik már két-három hónappal szülés után versenyeztek. Én azt akartam, hogy a visszatérésem után a korábbiakhoz méltó eredményeket érhessek el.

Mit gondol az ellenfelekről? Amíg otthon volt Olíviával, figyelte a versenyeket?

Természetesen néztem a Vk-futamokat, kicsit szomorkodtam is, hogy nem lehetek ott a többiek között. Mindig megfordult a fejemben, hányadik helyen is végezhettem volna egy adott viadalon, főleg, ha valami miatt nehezebb volt az a verseny, az időjárás vagy más körülmények miatt. Érdekelt volna, hogy adott helyzetben én hogyan álltam volna meg a helyem. Már három-négy hónappal a szülés után is jólesett volna a versenyzés, de tudatosítottam, nem biztos, hogy jól sült volna el, és így nem is lett volna értelme.

Kit tart a Vk-sorozat legnagyobb esélyeseinek?

Abból tudok kiindulni, amit az elmúlt szezonban láttam. Mindenképpen számolni kell a címvédő cseh Gabriela Soukalovával, aki most már a férje után Koukalová. Nagyon erősek a francia lányok, a németeknél is felnövőben van egy ügyes fiatal generáció.

A szlovák válogatottal fog készülni, vagy egyéni edzései lesznek?

Eddig a lányokkal együtt készültem, és ha ők beleegyeznek, akkor a jövőben is így folytatjuk, mert számomra nagyon megfelelt ez az együttműködés.

A Facebookra több videót is feltöltött az edzéseiről, amelyeken Olíviával együtt edz, sífutás közben a hátán viszi, de egyes konditermi gyakorlatoknál is Olívia szolgál plusznehezékként. Még mindig így edzenek?

Igen, így edzünk, és ezt ajánlom a többi édesanyának is! Sokan úgy gondolják, hogy kisgyerek mellett nem lehet tornázni, mozogni, pedig ennek pont az ellenkezője az igaz, a gyerekekkel együtt az egész még élvezetesebb. A gyerekek is nagyon szeretik, tetszik nekik a mozgás, ráadásul a közös edzés örök emlék marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?