Regionális turnén a zenélő ház

Párkány/Bát |

<p>A Lévai járás több településéről különbusz indul Bátra (Bátovce), ahol csütörökön este hétkor a Solo lamentoso című előadást láthatja a közönség. A darabot a párkányi zenélő ház története ihlette.</p>

Garamtolmácsról (Tlmače), Újvásárról (Rybník), Csejkőről (Čajkov), Garamújfaluról (Nová Dedina), Bakabányáról (Pukanec), Bakáról (Devičany), Hontbagonyáról (Bohunice) és Zsemberről (Žemberovce) különjárat szállítja a nézőket ma este Bátra, ahol a Divadlo Pôtoň Sláva Daubnerová darabját tűzte műsorra. A Solo lamentoso című performansz a párkányi zenélő ház történetét dolgozza fel. Az egyszemélyes darab szerzője, rendezője és előadója Sláva Daubnerová, aki több neves hazai és külföldi fesztiválon is bemutatkozott. Munkáját több rangos elismeréssel – 2010-ben és 2013-ban a szlovákiai színházi élet legjelentősebb elismerésének számító Deszka-díjjal (Dosky) – tüntették ki, a Solo lamentosót pedig idén a három legjobb szlovák előadás közé választották. A párkányi zenélő ház kapcsán Daubnerovát nemcsak a történet, hanem a zenét bömböltető háztulajdonos személye is érdekelte. A darabot is erre alapozta. Előadását alapos kutatómunkára építette. Beszélt és találkozott azokkal a párkányiakkal, akiket a ház tulajdonosa tizennégy évig zenei terror alatt tartott, ugyanakkor felkeresett olyan személyeket is, akik Nothart Évát régebbről ismerték. A Solo lamentoso elsősorban az ő drámáját és lelki vívódását mutatja be.

A zenei terrorrá fajult szomszédviszállyal a hazai és a külföldi sajtó is több alkalommal foglalkozott. Három éve nagy visszhangot váltott ki a Kossuth utca csendjéért szervezett tüntetés, amely nem hozta meg a várt eredményt. Az utca lakói és a környéken élők továbbra is Placido Domingo hangjára keltek és feküdtek. A házból a megengedett decibeleket súrolva reggel hattól este tízig áradt a sípolással és recsegéssel kísért komolyzene. A tizennégy évig tartó zenei terror teljesen váratlanul tavaly júniusban ért véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?