Kiska: nagyobb átláthatóság kell

Pozsony |

<p>Andrej Kiska köztársasági elnök New York-ban részt vett az Open Government Partnership alapításának ötödik évfordulójára rendezett ünnepségen.</p>

A kezdeményezés célja a közügyek hatékonyabb működésének, az intézmények átláthatóságának elősegítése.

Kiska a találkozón megemlítette, hogy Szlovákia egyike azon kevés államnak, ahol kötelező nyilvánosságra hozni az állami és önkormányzati szerződéseket. Kiska szerint ennek köszönhetően a nyilvánosság által kialakul egyfajta nyomás, ezért a pályázatok átláthatóbbak.

Szlovákia sem immunis azonban a korrupcióra, mondta az elnök, s utalt rá, hogy készül az offshore-ellenes törvény.

Kiska szerint az átláthatóságra különösen szükség van ezekben az időkben, mikor az emberek egyre inkább elvesztik a politikusokba vetett bizalmat. A kettős mérce elleni küzdelemben azonban nem győzhetünk egyedül: Kiska szerint itt segíthet az Open Government Partnership.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?